Hirdetés

A Los Angeles Gladiators elbukta veretlenségi sorozatát az Overwatch League-ben!

Sensevida | 19/05/04 18:56
Cikk mentése

A vereség ellenére a csapat így is ott lesz a második etap rájátszásában. 

Hirdetés

Ezen a héten végéhez ér az Overwatch League második etapjának alapszakasza és nagyjából már megvannak az 500 ezer dollár összdíjazású rájátszás résztvevői is. Az éllovas csapatok mellett érdekes módon a Dallas Fuel is kiharcolta magának a továbbjutást utolsó mérkőzésén, bár meg kell jegyezni, a csapat nem feltétlenül nehéz heteken van túl és az igazi erőpróba csak most jön számukra. 

A Dallas Fuelhez hasonlóan a Los Angeles Gladiators is hasonló helyzetben van, mivel már előző héten bebiztosították helyüket a legjobb nyolc között, egy meccsük sem volt erősebb csapatok ellen. Az alakulat utolsó erőpróbáját a Boston Uprising jelentette, azonban már az első két pályán látszott, hogy nagyon necces lesz a diadal és a győzelmi sorozat megtartása. A Blizzard Worldön ugyan volt némi reménysugár az egyenlítésre, Rialtón a Boston azt mondta: eddig és ne tovább! A mérkőzés így 3-1 lett az Uprising számára, a Los Angelesről pedig kiderült, mégsem annyira erősek. 

Az este további meccsein a Vancouver Titans bedarálta a Toronto Defiantot, a Shanghai Dragons pedig legyőzte a Washington Justice csapatát. A sárkányok egyébként még versenyben vannak a rájátszásért, utolsó ellenfelük azonban a jelenleg 6 győzelemnél és 24-0 pálya statisztikával rendelkező San Francisco Shock lesz, szóval nem sok jóra számíthatnak a találkozón. 


Az ötödik hét második versenynapjának eredményei tehát a következők:

  • Boston Uprising vs. Los Angeles Gladiators - 3:1
  • Toronto Defiant vs. Vancouver Titans - 1:3
  • Shanghai Dragons vs. Washington Justice - 3:1

A második etap utolsó előtti versenynapján pedig az alábbi mérkőzéseket tekinthetjük meg:

  • London Spitfire vs. Houston Outlaws - 21:00
  • Atlanta Reign vs. New York Excelsior - 22:30
  • Seoul Dynasty vs. Vancouver Titans - 00:00
  • Los Angeles Valiant vs. Chengdu Hunters - 01:30

A meccseket ezúttal is az Overwatch League Twitch csatornáján követhetitek majd, jó szórakozást!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

 

Hirdetés
Légy Te az első hozzászóló!
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?