Sikeres hangyairtás, tiszta zoknik – Dribble Hungary Season 6, félidős csapatszemle

Sikeres hangyairtás, tiszta zoknik – Dribble Hungary Season 6, félidős csapatszemle

Féltávhoz érkezett a Dribble Hungary 2v2 bajnokságának 6. szezonja, ennek apropóján pedig vegyük is górcső alá, hogy állnak a csapatok.

Négy forduló már lezajlott az élvonal és a második osztály csoportkörében, a végeredmény kihirdetéséhez azonban még három fordulót kell lejátszaniuk a csapatoknak. Ez idő alatt azonban körvonalazódni látszik, hogy melyik csapat milyen célokban reménykedhet a folytatásban.

Az első oldalon a Champion, a másodikon pedig a Challenger Division kerül terítékre.

Champion Division

A bajnokság jelenlegi állása. P – lejátszott mérkőzések; W – győzelmek; D – döntetlenek (amelyből nem lesz egy sem); L – vereségek; SF – párharcokon belül nyert mérkőzések; SA – párharcokon belül elvesztett mérkőzések; +/- - az előbbi mérkőzések különbsége; Pts – elért pontok (győzelem: 3p, vereség 0p)

A bajnokság végén az 1-4. helyezett csapatok offline LAN-döntőre jutnak ki; az 5-6. helyen végző csapatok folytathatják az élvonalban a következő szezonban; míg a 7-8. helyen végzett csapatoknak egy-egy best of 7 párharcon kell kiharcolniuk a bennmaradást a Challenger Division 1. vagy 2. helyezett csapata ellen.

Holtverseny esetén a döntési szempontok: Jobb +/-; Több párharcon belül nyert mérkőzés; Egymás ellen elért több győzelem; Egymás elleni párharcokon jobb +/-; Egymás elleni párharcokon belül nyert több mérkőzés; Best of 5 rájátszás

Küzdelem a dobogóért

Három csapat is kiemelkedik jelenleg a mezőnyből: a Hangyairtók (Squeamish, ZeNeDaR), az Alt-Tab (Richmond, Nodee, Negsy), illetve a Nap-éj egyenlőség (CokeHUN, Professor). A csoportkör dobogós helyei nagy valószínűségel közöttük is oszlanak majd el.

Közülük talán a Hangyairtók duója van a legkönnyebb helyzetben: ők ugyanis akár úgy is kijuthatnak a budapesti offline döntőre, hogy minden hátralévő mérkőzésüket elveszítik 3-0-ra. Ehhez viszont  arra van szükség, hogy a Saljyt Maniacs, a Cicák, illetve a Power in Eye közül legfeljebb az egyik gyűjtsön össze 12 pontot a hátralévő mérkőzéseik alatt. Ha nem szeretnék a véletlenre bízni, egy győzelemmel ugyanúgy bebiztosítanák továbbjutásukat. A csoportkörben elért helyezés dönt viszont arról, hogy a döntő első mérkőzésén kit kapnak ellenfélnek, egy esetleges alapszakaszbeli győzelemmel pedig a 4. helyen kijutó csapattal találkoznának, így valószínűleg nem veszik félvállról majd hátralévő mérkőzéseiket.

Szorosan követi őket 1-1 vereséggel az előző szezon ezüst- és aranyérmese, az Alt-Tab és a Nap-éj egyenlőség. Előbbi csapat tagjaihoz ráadásul a félidős átigazolási időszakban csatlakozott az első két kiírás bajnoka, Negsy is, így ők sem tettek le az esetleges első helyről.

Magabiztos győzelmekkel üzen riválisainak az Alt-Tab, hogy nem szabad őket félvállról venni

A Nap-éj egyenlőségnek két tényező válhat előnyére: egyrészt az egyetlen vereségüket a zöldasztalnál szenvedték el (azaz nem tudtak kiállni egyik bajnoki mérkőzésükre), másrészt pedig ők fognak még játszani a Hangyairtók csapatával; egy ellenük való esetleges győzelemmel tehát pontszámban utolérnék riválisukat, ez pedig még több izgalmat ígér: vajon ki hol is fog majd végezni a június 15-ére esedékes utolsó fordulót követően.

Hátralévő mérkőzések Hangyairtók Alt-Tab Nap-éj egyenlőség
5. forduló Power in Eye Cicák Saljyt Maniacs
6. forduló Nap-éj egyenlőség Saljyt Maniacs Hangyaírtók
7. forduló yoUSeeMe Nap-éj egyenlőség Alt-Tab

Telefonos olvasóinknak itt van a táblázat képként is:

Óriási küzdelem a 4. helyért

Az előző, azaz a 4. fordulóban a Cicák (Tehenke4, Decode) csapata heroikus küzdelemben múlta felül a Saljyt Maniacs (JusTZoly, vqMateos) csapatát, ezzel pedig nemcsak bejelentkeztek ők is az utolsó kijutást érő helyért, hanem megadták a Power in Eye (VACie Chan, Trolley, MatthewLD) és yoUSeeMe (Wewi33, Easyhope) csapatainak is a reményt, hogy valamelyikük nevető harmadikként happolja el riválisaik elől a 4. helyet.

Papíron a legegyszerűbb helyzetben a Saljyt Maniacs van: ha az összes hátralévő bajnokijukon legalább ugyanakkora összesített arányban legalább ugyanannyi pontot szereznek, mint a Cicák, akkor ők jutnak ki. A sorsolás azonban kicsit sem kegyes hozzájuk: utolsó három párharcukon ugyanis játszanak többek között az Alt-Tabbal és a Nap-éj egyenlőséggel is. Adott tehát a lehetőség a duónak, hogy bizonyítsák: nem riadnak vissza senkitől, ha a kijutás a tét.

Ennél talán könnyebb sorsolással a Cicák csapata rendelkezik, akiknek a hátralévő három fordulóban az előttük lévő csapatok közül csak az Alt-Tabbal kell játszaniuk. A korábbi szezonokban a duó rendre a kiesés elkerüléséért küzdött, a mostani szezonban viszont válaszolhatnak kritikusaiknak.

Óriási küzdelemben szerezte meg a 3 pontot a képen látható Tehenke4 csapata, a Cicák a 4. fordulóban

Mindezt a Power in Eye sem szeretné majd szó nélkül hagyni. Az ő sorsolásuk ugyan nem túl kedvező, a papírformában bízhat azonban a három játékos: az utolsó fordulóban pont az előbb emlegetett Cicákkal fognak játszani, ahol akár az is eldőlhet, hogy ki lesz a 4. helyezett.

A legreménytelenebb helyzetben e tekintetben a yoUSeeMe csapata van, amely bár matematikai esélyt szintén szerzett, a sorsuk viszont egyáltalán nincs a saját kezükben. A szükséges feltételek rögtön ott kezdődnek, hogy legtöbb ellenfelüket 3-0-ra kellene legyőzniük…

Hátralévő mérkőzések Saljyt Maniacs Cicák Power in Eye yoUSeeMe
5. forduló Nap-éj egyenlőség Alt-Tab Hangyairtók WeKings
6. forduló Alt-Tab WeKings yoUSeeMe Power in Eye
7. forduló WeKings Power in Eye Cicák Hangyairtók

Telefonos olvasóinknak itt van a táblázat képként is:

Csak a következő szezont is az élvonalban…

Bár az előző felsorolásban terítékre kerültek, a Power in Eye-nak és a yoUSeeMe-nek a WeKings (Daem0nXL, Tazuuul, Jozsikahh.) csapatával egyetemben figyelnie kell ugyanis: több botlás nem fér már bele, ha a vonal felett szeretnének maradni a végeredmény kihirdetésekor.

A legkönnyebb helyzetben a Power in Eye van a bennmaradás kiharcolása terén, a szetteken belüli nyert és vesztett mérkőzésaránya ugyanis bőven jobb, mint két riválisáé. A 6. fordulós mérkőzése a yoUSeeMe ellen viszont kiesési rangadó is lehet, a vesztesnek ugyanis nagy eséllyel a Challenger Division tabelláját is érdemes lesz majd figyelnie, hogy előre láthassa, melyik csapatot is kapja majd ellenfeléül az osztályozón.

Eddigi 4 párharcán még nem sikerült győzelmet aratnia a WeKings csapatának, a hétvégén a yoUSeeMe ellen azonban bizonyíthatják, hogy van helyük az élvonalban. Vereség viszont már nem fér bele: ha nem gyűjtik be ezen a mérkőzésen a 3 pontot, akkor már csak matematikai esélyük marad a bennmaradás kiharcolására. Ha az utolsó két párharcukon mindkét alkalommal is 3-0 arányban húznák be a 3 pontot, bízniuk kell abban, hogy a Cicák vagy a Power in Eye, és a Saljyt Maniacs is minél nagyobb arányokban szenvednek vereséget többi találkozóikon – ez esetben ugyanis jobb nyert/vesztett meccs aránnyal megelőzhetnék riválisaikat.

Nincsenek tehát könnyű helyzetben, de a labda gömbölyű, így akármi megtörténhet.

Hátralévő mérkőzések Power in Eye yoUSeeMe WeKings
5. forduló Hangyairtók WeKings yoUSeeMe
6. forduló yoUSeeMe Power in Eye Cicák
7. forduló Cicák Hangyairtók Saljyt Maniacs

Telefonos olvasóinknak itt van a táblázat képként is:

Menetrend

  • május 31. (péntek) Challenger Division 5. forduló
  • június 1. (szombat) Champion Division 5. forduló
  • június 6. (péntek) Challenger Division 6. forduló
  • június 7. (szombat) Champion Division 6. forduló
  • június 14. (péntek) Challenger Division 7. forduló
  • június 15. (szombat) Champion Division 7. forduló
  • június 30. (vasárnap) Osztályozó
  • július 5. (szombat) Offline LAN-döntő.

A mérkőzések élő közvetítése a Dribble Hungary Twitch-csatornáján tekinthetők meg!

A következő oldalon a másodosztály, a Challenger Division kerül terítékre.

Challenger Division

A bajnokság jelenlegi állása. P – lejátszott mérkőzések; W – győzelmek; D – döntetlenek (amelyből nem lesz egy sem); L – vereségek; SF – párharcokon belül nyert mérkőzések; SA – párharcokon belül elvesztett mérkőzések; +/- - az előbbi mérkőzések különbsége; Pts – elért pontok (győzelem: 3p, vereség 0p)

A bajnokság végén az 1-2. helyezett csapatok játszhatnak egy best of 7 osztályozót az élvonal 7. vagy 8. helyezett csapata ellen, a 3-4. helyen végző csapatok folytathatják a következő szezon másodosztályában, míg az 5-8. csapatok búcsúznak a bajnokságtól és a következő szezonban selejtezőn kell kiharcolniuk a részvételt, ha folytatni szeretnék a küzdelmet.

Holtverseny esetén a döntési szempontok: Egymás elleni párharcokon több pont; Egymás elleni párharcokon jobb +/-; Egymás elleni párharcokon több nyert mérkőzés; A teljes bajnokság alatt elért jobb +/-; A teljes bajnokság alatt több nyert mérkőzés a párharcokon belül; Best of 3 rájátszás.

Nem kérdés, hogy a Dribble Hungary történelmében az eddigi legizgalmasabb Challenger Divisionnek lehetünk szemtanúi. Körbeverések, pozitív-negatív meglepetések, régi nevek óriási küzdelme a feltörekvő játékosokkal – ki örülhet a végén?

Champion Division rendel, felrázva és nem keverve

Eddigi hibátlan szereplésével a selejtezőről bejutott Savage Socks (Hipo, Kronus) egyértelműen magáénak követeli a két osztályozós hely egyikét. Hátradőlésre azonban semmi okuk nincs még: hátralévő három mérkőzésükön játszanak még két közvetlen üldözőjükkel, a Looking for IQ-val (KranchY, Dominiik#Nemlövöm, D4n1), és a PleaseForfeit-tel (IgnisDestroyer, ProXii) is: két vereség pedig egyértelműen azt jelentené, hogy kiszállnának a feljutásért vívott küzdelemből. A következő fordulóban a GreenLove csapatával játszanak, ezen a mérkőzésen pedig matematikailag is bebiztosítanák bennmaradásukat – egy ellenük való vereséggel sem vesztenék el azonban esélyüket sem az 1., sem pedig a 2. hely kiharcolására.

Mindössze 1-1 vereséggel áll még jelenleg a Looking for IQ és a PleaseForfeit is. Ez a két csapat azonban már találkozott egymással és akkor előbbi győzött, így a PleaseForfeitnek mindenképpen meg kéne előznie pontszámban riválisát, ha nem szeretné a véletlenre bízni a végeredményt. Matematikailag akár az 1. helyen is végezhetnének, de ehhez az utolsó körben mindenképpen győzelmet kell elérniük a Savage Socks ellen – valamint szurkolni, hogy a Looking for IQ többször szenvedjen vereséget, mint ők.

Meg kellett izzadnia legutóbbi, 4. fordulós mérkőzésén a PleaseForfeitnek, de végül felül tudtak kerekedni ellenfelükön

Matematikai esélye van még a Genesis (88 FANGED QUASAR, Omen) csapatának is, az előtte álló három csapat közül viszont kettővel is játszott már – mindkettő esetben 2-0-s vereséggel hagyták el a pályát a Savage Socks és a PleaseForfeit ellen is. Pontszámban még megelőzhetik a két 9 pontos csapatot, de ehhez nekik kedvező eredményeknek is születnie kéne a folytatásban.

Hátralévő mérkőzések Savage Socks Looking for IQ PleaseForfeit Genesis
5. forduló GreenLove We Dem Guyz Elite eSports Only Kapufa
6. forduló Looking for IQ Savage Socks We Dem Guyz GreenLove
7. forduló PleaseForfeit Genesis Savage Socks Looking for IQ

Telefonos olvasóinknak itt van a táblázat képként is:

Kedves Jézuska, csak egy bentmaradást kérnék!

Amennyire izgalmasnak ígérkeznek a tabella elején lévő csapatok küzdelmei, annál még izgalmasabbnak várható, hogy melyik lesz az a 4 csapat, akiktől kénytelenek leszünk elbúcsúzni a szezon végén.

A Genesis, az Elite eSports (ScorpioN, Kyiev), és a GreenLove (Cseryy, Diel, DooMi) az előző szezonban szép teljesítményt nyújtott, méltán folytathatták az idei szezon csoportkörében is. Sem ők, sem pedig a selejtezőről bejutott Only Kapufa (csucsuka76, ErikVargaa96), valamint We Dem Guyz (Galmatox, Szega, SlasHy50) nem úgy készült neki az idei kiírásnak, hogy valószínűleg a következő szezonra selejtezőn kell megváltaniuk férőhelyüket. A 4. helyért, mely a bennmaradást jelenti, heroikus küzdelem várható.

Kedvező helyzetben az Only Kapufa és a GreenLove van talán: ez a két csapat nem játszott még a Genesis-szel. Ez azért is fontos, mert egy esetleges győzelemmel már nem feltétlenül szükséges pontszámban megelőzniük a jelenleg 4. helyen álló csapatot. Közülük ráadásul az Only Kapufának kegyesebb a sorsolása – hátralévő mérkőzésein ugyanis már csak szintén bennmaradásért küzdő csapattal kell játszaniuk, míg a GreenLove-nek egy Savage Socks elleni mérkőzése még hátravan.

Ezzel szemben viszont az Elite eSports és a We Dem Guyz is letudta a Genesis elleni párharcot, ráadásul mindkét csapat 2-0 arányban vereséget szenvedett. Ezen két csapat közül pedig ráadásul a We Dem Guyz van a legnehezebb helyzetben, mert bár a GreenLove ellen nyertek 2-1 arányban, az addigi három mérkőzésükön a Savage Socks, a Genesis és az Only Kapufa ellen minden esetben 2-0 arányban maradtak alul, így talán kényszerhelyzetben vannak, hogy következő ellenfeleik ellen ugyanekkora arányú győzelmekre is szükség lehet.

Ezzek a góllal dőlt el, hogy küzdhet még a bentmaradásért a We Dem Guyz és nem lesz könnyű a hátralévő 3 forduló a GreenLove csapatának

A Genesis bár játszani fog még a Looking for IQ-val, nem mondhat magának nehéz sorsolást – ideális helyzetben elég egyetlen győzelem is az Only Kapufa, vagy a GreenLove ellen is. Két győzelem pedig nagy eséllyel azt jelenti, hogy aláírták a mögöttük lévő négy csapat halálos ítéletét.

Matematikailag akár a PleaseForfeit vagy a Looking for IQ is búcsúzhat a Challenger Divisiontől, azonban eléggé irreális eredményeknek kellene születniük ahhoz, hogy ez megtörténjen – ezen két csapat esetében ezért sem elemeztük ki ezt a szituációt.

Hátralévő mérkőzések Genesis Only Kapufa Elite eSports We Dem Guyz GreenLove
5. forduló Only Kapufa Genesis PleaseForfeit Looking for IQ Savage Socks
6. forduló GreenLove Elite eSports Only Kapufa PleaseForfeit Genesis
7. forduló Looking for IQ GreenLove We Dem Guyz Elite eSports Only Kapufa

Telefonos olvasóinknak itt van a táblázat képként is:

Menetrend

  • május 31. (péntek) Challenger Division 5. forduló
  • június 1. (szombat) Champion Division 5. forduló
  • június 6. (péntek) Challenger Division 6. forduló
  • június 7. (szombat) Champion Division 6. forduló
  • június 14. (péntek) Challenger Division 7. forduló
  • június 15. (szombat) Champion Division 7. forduló
  • június 30. (vasárnap) Osztályozó
  • július 5. (szombat) Offline LAN-döntő.

A mérkőzések élő közvetítése a Dribble Hungary Twitch-csatornáján tekinthetők meg!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!