Cégóriásnak kell kinyitnia az Olimpia ajtaját az e-sport előtt?

Cégóriásnak kell kinyitnia az Olimpia ajtaját az e-sport előtt?

Ismét arról tárgyalunk, hogy Olimpiára kerül-e az e-sport.

/A cikkben leírtak részben a szerkesztő saját véleményét tükrözik./

Az utóbbi két évben folyamatosan röpködtek azok a hírek, amik azt jósolták, hogy az e-sport az ötkarikás játékok programjába kerülhet. A történet elsőre érdekesnek tűnhet, főleg egy átlag ember számára. Az újkori olimpiák majdnem teljesen arról szóltak és szólnak, hogy versenyzők, valamilyen fizikai erőbefektetést igénylő sportban vetélkednek egymással. Pont ezen okból a legtöbb ember csak felhúzta a szemöldökét, mikor a videojátékok részvételéről volt szó. Pedig az ötlet nem annyira új, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a sakkot is elfogadta, mint olimpiai sportágat, ugyan a programban nem szerepel, azonban ott lehetne, hiszen hivatalosan is odatartozik. Az pedig már csak jó kérdés, hogy egy iszonyatos koncentrációt igénylő League of Legends mérkőzés miben másabb, mint egy sakk párbaj?

A téma persze megosztó, pont ezért mi is sokat írtunk róla, ahogy érkeztek a hírek a világ minden tájáról. Az egyik első eset, amikor foglalkoztunk ezzel, akkor volt, mikor a Honvéd ügyvezető elnökével, Gergely Istvánnal készítettünk interjút. Ő azt mondta, hogy ellenkezhet mindenki, de az e-sport előbb vagy utóbb az ötkarikás repertoár része lesz. Az interjú után pár hónappal jött is a bomba, a StarCraft II ott lehet a 2018-as Téli Olimpián, mint bemutató játék. Ezek után el kellett telnie pár hónapnak, hogy a téma ismét előjöjjön, de akkor még nem tudtuk, hogy olyan parázs vita indul meg, amire sokan nem számítottak. Először is megtörtént az, hogy Reinhard Grindel, a német futball szövetség elnöke kijelentette, hogy az e-sport olimpiai szereplése egyszerűen abszurd, semmi keresnivalója nincs ott. Ezek után ment az adok-kapok az internet hasábjain, aminek az lett az eredménye, hogy fordult a kocka.

Történt az, hogy egyszer csak valaki megfordította az eszmecserét. Szüksége van az e-sportnak az Olimpiai Játékokra? A piac magától növekszik, mégpedig rohamléptekkel. A felnövekvő generációk figyelme inkább a videojáték versenyekre terelődik. Kinek is kell inkább az együttműködés? Még a V4 fesztivál ideje alatt pont egy ilyen interjút készítettünk, ahol az egyik résztvevő csapat menedzsere mondta el a véleményét a témában. Miután a szélirány egy picit megfordult nagyon sok helyen lehetett olvasni, hogy a NOB és a Nemzetközi E-sport Szövetség tárgyalásokat folytat, hogy az e-sport ott legyen Párizsban, majd a 2024-es körben. Ezért is jött hideg zuhanyként Thomas Bach, a NOB elnökének nyilatkozata, amiben elmondta, hogy márpedig erőszakos játékok nem szerepelhetnek a programban. Anno azt mondták, hogy a League of Legends is idetartozik, sőt az összes lövöldözős játék. Igen, még a Fortnite is. 

Azóta csak ímmel-ámmal érkeztek a pletykák, igazán nagy kijelentést egyik oldal sem tett. Viszont nemrég felröppent a hír, hogy az Intel tárgyalásokat folytat a NOB-bal, ahol a fő téma arról szól, hogy az e-sport szerepeljen a 2024-es francia eseményeken. Ez alapból nem olyan furcsa. Az Intel egy olyan cég, ami nagyon sok e-sport eseményen volt már ott, mint szponzor, hiszen a nézőközönség gyakorlatilag 100%-ban célcsoportja. Az viszont már érdekesebb, hogy a tech cég az Olimpián is fontos támogató. Sőt ehhez még azt is hozzáteszem, hogy a megvalósult Téli Olimpiai StarCraft II verseny is sokban köthető hozzájuk, hiszen az egészet az Intel Extreme Masters csapata rakta össze. Így már kicsit más megvilágításba kerül ez a mostani egyeztetés. Viszont mielőtt pálcát törnék az egész felett, lássuk mi is lett az eredmény. Scott Gillingham, a cég e-sportért felelős igazgatója a következőket mondta:

"Még nincs kialakult döntés arról, hogy az e-sportnak ott kell lennie a játékokon, persze arról sincs verdikt, hogy ne legyen ott. Megpróbálunk teljesen nyitottan gondolkodni és a NOB elé tárni, hogy milyen előnyökkel járna, ha az e-sport a program részévé válna, de a döntés a bizottság kezében van. Egyelőre csak annyit tudok megerősíteni, hogy tárgyalunk."

Ennek az egésznek örülhetnék is, de két dolog is van, ami iszonyatosan zavar. Gyakorlatilag megint kaptunk egy 'Nesze semmi, fogd meg jól" bejelentést. Nagyra értékelem, amit az Intel csinál, nagyszerű látni, hogy ők is ott akarják látni az elektronikus sportot a sportbajnokságok királyán, de úgy érzem a lassú ügymenet megint a NOB oldaláról jön. Ez egyébként még nem is durva, hiszen a bürokráciát már megszoktuk. Az viszont kihúzza a gyufát, hogy egy Intel, az Olimpia egyik legnagyobb támogatója kell, hogy a döntéshozókat tárgyalóasztal mellé ültesse. Az IESF érvei nem voltak elegek? Nem hinném, hogy az Intel mást mondana, mint anno a nemzetközi szövetség. Ez pedig csak annyit jelent, hogy nem változott semmi, csak a tárgyalópartner fontossága. 

Ne értsetek félre, ha ez kell, hogy az egész sztori végig fusson, akkor én fogok a leghangosabban tapsolni az első sorban. De a dolgok mechanizmusa, az események folyása nagyon nem szimpatikus nekem. A mostani lépéssel pedig a szememben több szintet esett a NOB, hiszen végül is eljutottunk oda, hogy a magasztos olimpiai eszmék helyett azért mégiscsak a pénz irányítja a dolgokat a háttérből, hiába akar más arcot mutatni a Bizottság.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Üzlet - Így válasszon nedves törlőkendőt: apró eszköz, nagy különbségek

A mindennapi higiénia ma már elképzelhetetlen praktikus, gyors megoldások nélkül. A nedves törlőkendők pontosan ezt a szerepet töltik be: egyszerűen használhatók, azonnali tisztaságérzetet adnak és szinte minden területen jelen vannak az irodáktól kezdve az egészségügyön át egészen a vendéglátásig. Mégis, kevesen gondolnak bele abba, hogy nem minden törlőkendő egyforma.

Üzlet - A perui kávé titka: hosszú út a csúcsra

Peru kávékultúrája számos érdekességet hordoz. Az európai kávérajongók számára nem újdonság, hogy a világ egyik legjobb minőségű kávéja az Andok hegyeiben terem. A kávétermesztés már az 1700-as években elkezdődött, amikor az Arabica növény meghonosodott a spanyol gyarmatokon. Az azóta eltelt évszázadok során a perui kávé komoly hírnevet szerzett a globális kávépiacon.

Közvetítések