Az új csapattal szárnyal a Liquid az Epicenter Majorön!

Az új csapattal szárnyal a Liquid az Epicenter Majorön!

Matumbaman távozott, w33haa érkezett, azóta a Liquid szárnyra kapott és mindössze két mapot bukva már biztos a legjobb háromban végeznek a DPC 2018/19-es szezonjának utolsó Major eseményén.

Az idei szezonban a TI előtti utolsó nagy rendezvényen mutatkozott be a Team Liquid legújabb játékosa, Aliwi “w33” Omar. Egyelőre azt kell mondjuk, hogy nem hagyta cserben a fanokat, hiszen parádésan játszik, még akkor is, ha elnevezték róla az egyik hőst, weerangernek, mivel öt alkalommal is ezt a hőst választották neki a négy összecsapás alatt.

A csoportjukban az első mérkőzésen a Gambit kemény falatnak bizonyult, de a két Chen pick végül meghozta a várva várt eredményt és 2:1-re nyertek az oroszok ellen. Aztán az EG ellen hátrányból kellett felállniuk, ami végül sikerült is nekik, és kiharcolták a csoportgyőzelmet.

A felső-ágon a PSG.LGS következett, az első pályán egy kellemes előnyt gyűjtöttek és igazából meggyőzően le is tudták zárni, megkaparintva a vezetést ezzel. Ott folytatták, ahol abbahagyták, viszont a kínaiak fegyelmezettsége majdnem kibabrált velük. Dacára a 15k networth előnynek, a Liquid hatalmas teamfightot bukott a PSG.LGD-vel szemben, akik így egy ideig irányítani tudták a mérkőzést. A Meepo azonban túlságosan nagy falatnak bizonyult, ráadásul az w33-t támogató Ember, Axe és Magnus hármas halálos sereget jelentett. 2:0 a Team Liquidnek.

A Virtus.Pro jött szembe az elődöntőbe, és bár Soloék jó formában vannak, mindössze egy kemény ütközetet tudtak nyerni, amivel a végereményen csak szépíteni tudtak. A Liquid ugyanis bombaformában játszik, 22 és 23 perc alatt le is rendezték az orosz sztáralakulatot és bejutottak a felsőági döntőbe.

Az Epicenter Major június 30-ig tart, az össznyeremény 1 millió dollár és a 16 együttes 15 ezer DPC ponton osztoszkodik majd, ami után kiderül, kik kapnak direkt meghívót a The International 9-re.

Nézd meg epicenter_en1 élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

Aktuális nyereményjátékaink:

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!