Javították a Battle Level Bundle exploitot, de újabb akciót hirdettek!

Pár nap leforgása alatt ezzel a koncepcióval megkeresték a TI9 nyereményalapjának az egynegyedét.

Egy figyelmetlenség és az ebből adódó hiba vagy az év egyik marketing húzása? Alighanem ezt a kérdést teheti fel az ember a Valve promója kapcsán, bár sokan szerintem rögtön az utóbbit vágnák rá. Történt ugyanis, hogy bitang mennyiségű pénz keresett a kiadó az utóbbi napokban.

Kiderült, hogy az eredetileg csak egyetlen alkalommal megvásárolhatóra tervezett Battle Level Bundlet egy ember kétszer, de akár háromszor is be tudta szerezni. A június 26-án kiadott csomag akkora sikert aratott, hogy már ezzel a húzással majdnem megdőlt a tavalyi TI nyereményalapjának összege. Tegnap még a 23 millió dollárt lépte át a prize pool, ma viszont már a 24-et is maga mögött hagyta a vb.

Erre még egy lapáttal rátett a Valve, mivel az eddig látott vásárlási anomáliát (tehát, hogy többször is megvehettük a csomagot) megszüntették, viszont további 24 óráig, akik nem használták ki ezt az exploitot, másodszor is megvehetik a Battle Level Bundle-t. Ezzel akarják kiegyenlíteni a viszonyokat, és, aki nem szeretne lemaradni a több szintet szerzők mögött, az most pótolhatja a hiányát.

A 29.99 dollárért beszerezhető Battle Level Bundle 120 Battle Pass szint mellett, 9db Immortal Treasure I, 6db Immortal Treasure II and 3db Immortal Treasure III-at is tartalmaz. Ez a húzás minden eddiginél több bevételt hozott a kiadónak a Dota 2-ben, és másfél millió dollárra vagyunk - minden eddigi e-sport versenyt figyelembe véve - a világ legnagyobb pénzdíjazás rekordjának megdöntésétől.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!