Hajszálon múlt a Salamander csoda a Raleigh Major selejtezőjében!

Hajszálon múlt a Salamander csoda a Raleigh Major selejtezőjében!

A magyar játékosok mindent megtettek, fantasztikusan játszottak, végül egy defwin kevesebb pontot ért, ami miatt lemaradtak a továbbjutást érő helyek egyikéről.

Alig pár hónapja lépett be a Rainbow Six: Siege-be a Salamander Gaming, de nem ül a babérjain, és bár beköszöntött a nyár, a magyar csapatra nagy megmérettetések vártak és várnak. Az első ilyen a négy részletben lebonyolított Raleigh Major nyílt selejtezői voltak, ahol pontokat lehetett gyűjtögetni az elért helyezések után a zárt kvalifikációba jutáshoz. Egy selejtezőben egy csapat addig maradt talpon, míg 3 vereséget össze nem szedett és összesen 8 párharcot vívhatott egy fordulóban. A Salamander mind a négy kvalifikáción részt vett és ugyan nem indult parádésan a történet (3 győzelem 3 vereség), a következő játéknapok már sokkal jobban sikerültek.

A második kvalifikáción viszont beindult a gépezet és 6 győzelem mellett csak 2 vereséget könyvelhettek el, ezzel pedig a legjobb nyolcban végeztek, ezért az eddig meglévő egyetlen pontjuk mellé 10-et kaptak. A következő próbálkozásra szintén 6:2-es arányt értek el a srácok, viszont előrébb végeztek a listán, és akkor az ötödik helyre sorolták őket. Ezt mindjárt meg is magyarázzuk, hogy miért, mert sajnos az utolsó mindent eldöntő kvalifikáción is nagy szerepet kapott a verseny Tie Break számítási rendszere. Az 5-8. helyézésért járó újabb 10 ponttal így már 21-et gyűjtött a magyar együttes.


A forZe Esports nagy falatnak bizonyult, de azért ellenük is voltak szenzációs jeleneteink

A negyedik, utolsó nyílt selejtezőn a Salamander újfent hozta a bombaformáját és szállították a 6 győzelmet a 2 vereség mellett. Az első körös ellenfelük azonban kikerült a versenyből, miután feladták, így az ő ellenük elért diadal alig ért TB pontot, ezért hiába volt ugyanolyan a győzelmi/vereség arányuk, mint az előttük álló RoKh Esportnak, valamint a GameWard Teamnek, megint csak az ötödik helyre rangsorolták őket. Ez a plusz 10 pont pedig kevésnek bizonyult, mivel a zárt selejtező eléréséhez a negyedik pozícióval járó 35 pont kellett volna.


GameWard elleni Robza 4K

Az ESL egyébként a Buchholz-számítást használta a Tie Break pontok megállapításához, aminek a lényege röviden:

"A számítás lényege, hogy ugyanazon eredmény értékesebb, ha erősebb versenyzők ellen érik el. Ennek megfelelően az egyenlő pontszámot elért versenyzők vagy csapatok közül az végez előbb, aki a versenyben több pontot szerzett ellenfelek ellen játszott. Ennek megállapításához összeadják azoknak az ellenfeleknek a pontszámát, akikkel a holtversenyben levők játszottak. Csapatverseny esetén a csapatok közötti holtverseny eldöntéséhez természetszerűleg az ellenfél csapatok pontszámát veszik figyelembe."


DogeFahter csont nélkül, az ellenfél pedig nem mondható kirobbanthatatlannak a kezdőből

Mindent egybevetve az alábbi végeredmény született, az első 8 együttes továbbjutott a Raleigh Major zárt selejtezőjébe a Chaos Esports Club, mousesports, Na'Vi, PENTA, Team Vitality, GoSkilla, OrgLess és a Trust Gaming mellé.

A Salamander Gamingnek az útja során olyan csapatokat sikerült legyőznie, mint a RoKh Esport, GameWard Team, Don't Panic, LvLUp Esport (magyar), MCES, Curiosity Cup, Exillium. Csüggedésre azonban nincs okuk sem idejük, ugyanis a következő nagy megmérettetés számukra a Challenger League selejtezője lesz, ami közelebb van már, mint gondolnánk. 

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!