Bejelentette melyik F1 e-sport csapathoz igazol Bereznay Dániel!

A Mercedessel világbajnoki második helyet szerző e-sportoló az Alfa Romeo Racing-et választotta.

2017-ben még nem sikerült neki, aztán egy évre rá nemcsak, hogy bejutott - 66 ezer induló közül a top 40-be, ahol a Pro Draftban választották ki - a Formula 1 e-sport mezőnyébe, de rögtön a Mercedesnél kapott helyet és világbajnoki második helyig jutott. Egyedül csapattársa, a kétszeres bajnok Brendon Leigh előzte őt meg a tavalyi szezonban.

Dani ugyan Brendonnal és a Mercedessel uralta a mezőnyt 2018-ban, két futamot is sikerült megnyernie - Kína és Belgium -, valamint kétszer állt fel még a dobogó második fokára, most mégis a váltás mellett döntött. Közös megegyezéssel szerződést bontott az ezüst nyilakkal és a 2019-es szezont egy másik istállónál kezdi meg.

Bereznay Dániel új csapata az Alfa Romeo Racing lesz, és a brit James Baldwin, illetve a ciprusi születésű, de szintén brit állampolgár Salih Timur Saltunç lesznek a csapattársai.


A csapatfőnök Aarava Amin, Bereznay Dániel, Salih Timur Saltunç és James Baldwin. Fotó: Isaac Forcella-Burton

Új munkaadója az elmúlt esztendőben Sauber F1 Esports Team néven vágott neki az Esport Seriesnek, méghozzá három ifjonccal. Közülük Salih Saltunc volt az egyetlen, aki dobogóra állhatott, ráadásul ez rögtön futamgyőzelmet is jelentett az istállónak a Hockenheim ringen. A konstrüktőrök között 119 ponttal a harmadik helyre futott be a Sauber a Mercedes és a Toro Ross mögött. Ugyan a futamokon az autók abszolút egy szinten vannak az erőviszonyokat tekintve, úgy tűnik az Alfa Romeo támogatásával simán ott lehet idén is az élmezőnyben a magyar játékos.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!