TI9 döntővel egybekötött H2DL S6 LAN finálé a hétvégén!

TI9 döntővel egybekötött H2DL S6 LAN finálé a hétvégén!

A magyar Dota 2 elit rögtön a TI9 küzdelmei után mérkőzik meg egymással és további programok is várják a helyszínre érkezőket, nem érdemes lemaradni róla.

A ötödik szezon döntője (december 15.) óta bizony eltelt egy kevés idő, viszont a magyar Dota 2 bajnokság tovább zakatol és szerencsére egy újabb LAN finálét rendeznek a nyár zárása képpen. Augusztus 24-25-én az első és második divízió legjobbjai mérhetik össze tudásukat az Infinity Esport bárban. Itt jelezzétek az eseményben a részvételi szándékotokat!

A hatodik szezonban az eddig rendszerhez mérten több divízióban folytak a küzdelmek, és a második vonalban pont egyenlőség alakult ki a két első helyezett között. A Malcut Reborn és a TrueComrades by TCJonas leikszelt egymással az alapszakaszban, és mindkét együttes 17 pontot gyűjtött.

Az első osztályban a JustMonika nyerte az alapszakaszt 13 ponttal egy vereség és egy döntetlen mellett 7 győzelemmel. Utánuk egy ponttal lemaradva következett a FunFunFun, viszont ők nem kaptak ki.

A szombati napon 10 órától már lehet gyülekezni a helyszínen, hiszen a The International 9 mérkőzéseit lehet nézni élőben. Ha véget ért az adás, akkor a Div 1-es finálét rendezik meg, amit egy tombolasorsolás és 1v1 minibajnokság vagy All Star összecsapás követ. Vasárnap annyiban módosul a program, hogy a TI nagydöntője után a Div2-es felek dönthetik el az első hely sorsát.

  • Szombat, Vasárnap 10:00- TI
  • Szombat du. Div 1 FunFunFun vs. JustMonika
  • Vasárnap du. Div 2 MalcutReborn vs TrueComrades by TCJonas

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések