Dendi saját csapatot alapítana, és új pozícióban játszana!

Dendi saját csapatot alapítana, és új pozícióban játszana!

Egy interjú során beszélt az új tervéről Dendi, és ezek szerint készülhetünk a visszatérésére.

Danil ‘Ishutin’ Dendi kétség kívül a Dota 2 világának egyik legszerethetőbb személyisége, és ez már a kezdetek óta így van. Megnyerte a legelső The Internationalt és utána még két vb döntőjébe jutott be, de azóta a karrierje inkább lefelé ívelt. Aztán a Na'Vi-tól 8 év után végül távozott és szabadon igazolható vált. Két csapatnál ezek után fel is tűnt, szerepet kapott a Tigersnél és a The Pangonál is, de sokáig egyik helyen sem maradt. Az utóbbi esetben kapitány is volt egyben, és úgy tűnik készen áll, hogy teljes egészében visszatérjen.

Egy hosszabb interjút készített vele Yana Khymchenko, aki többek között a Na'Vi-nak is dolgozik, és ebben Dendi elárulta, hogy új, saját szervezetet alapít.

Korábban még Sanghajban beszélgetett Puppeyval Yana, és ott mondta a Secret játékosa és kapitánya, hogy Dendi hihetetlen tudással rendelkezik, amelyet meg kellene osztania a csapatával, viszont ahoz kapitánnyá kellene előre lépnie és pozíciót kellene váltania. Miután a mid nagyon sok koncentrációt és jó microt igényel, onnan aligha lehet ezt megoldani.

Dendi viszont megemlítette, hogy bár az elsődleges pozíció számára a mid, de abszolút nyitott a többire is, kivéve a carry-t. Elindított egy weboldalt is az új szervezet megalapítása kapcsán. Itt ötleteket vár a közösségtől, hogy mit kellene tennie a csapat kapcsán.

Az új szezon első Major rendezvénye novemberben kezdődik, viszont a selejtezői szeptember második felében indulnak útjára, tehát addig még van egy kevés ideje a korábbi világbajnoknak. Kíváncsian várjuk mire jut Dendi az új vállalkozásával és vajon milyen eredményeket érhet el.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések