50 milliónál az R6S és egy trailerben beszélnek Goyo és Amaru evolúciójáról

50 milliónál az R6S és egy trailerben beszélnek Goyo és Amaru evolúciójáról

A céljuk az volt, hogy két olyan új operátort alkossanak meg, akiknek a extra felszerelését könnyű megérteni és használni. Viszont, hogy miként alkalmazzuk, az már megteremtheti a különbséget.

Négy évvel ezelőtt, pontosan 2015. december 1-jén indult útjára a Rainbow Six: Siege. A kezdetek nem voltak zökkenőmentesek, hiszen kiforratlan volt, rögtön az elején megjelentek a mikrotranzackiók, a kampány kimaradt belőle és még lehetne sorolni az apróbb hibákat. Azonban a Ubisoft nem hagyta annyiban a dolgot és szép fokozatosan ügyeltek az extra tartalomra, emellett mindig igyekeztek kijavítani a problémákat és finomítani a játékmenetet. Kitartásukat a közösség is meghálálta, ugyanis négy esztendővel később már 50 millió regisztrált felhasználóval büszkélkedhetnek. Az e-sport vonal pedig elképesztően sikeressé vált az R6S kapcsán, ugyanis a CS:GO mögött bátran kijelenthető, hogy a második legkedveltebb FPS játékról beszélhetünk a címet láttán. Persze van még mit foltozniuk az alkotásukon, de ha ilyen intenzitással folytatják a munkájukat, alighanem senkinek nem lesz egy rossz szava sem.

Érkezett egy hogyan készült trailer a Year 4 Season 3 indulása kapcsán is, amelyben érdekes információkat tudhatunk meg a két új operátorról és egy picit beszélnek az átdolgozott Kanalról is:

Amaru esetében a legtöbb ihletet a közösség adta, és az első grappling hook verziót szinte mindenhol lehetett használni, ami elmondásuk szerint megbontotta a Siege eszméjét, ezért folyamatosan finomították. Alapjában véve egy régész és antropológus volt Peruból, majd csatlakozott a rendőrségi kötelekhez. Ekkor jött rá, hogy micsoda üzérkedés ment a műkereskedők között, ezért döntötte el, felveszi a harcot a rosszfiúkkal és a dzsungelben csapott le rájuk. Az első kinézete a játékban inkább hasonlított egy könyvtárosra, akinek copfja volt, amire a dizájner felettesei azonnal nemet mondtak. Így alkottak meg egy sokkal keményebb Amarut. 

Goyo kapcsán elmondják, hogy az Volcán Shield nem hasonlított a véglegesre, mivel mindössze egy kis eldobható canisternek készült. Ha meglőtted felrobbant, viszont sokszor a védők soraiban nagyobb kárt okozott, mint hasznot hajott. Amikor Goyo 11 éves volt egy tűzrobbanásban elvesztette apját és lánytestvérét, ő azonban túlélte és felépült. Az anyja testével védte őt meg, és bár komoly sérüléseket szenvedett és megbénult, de ő is életben maradt. Amaru vigyázott a gyermekre addig, és tulajdonképpen ő vált Goyo életében a cool nagynénivé. Van egy vulkán Mexikóban, amelyet Don Goyo néven is emlegetnek, így ez alapján kapta a pajzsa a Volcán megnevezést.

Nektek hogy tetszik a két új operátor?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!