Szándékos függőségkeltés vádjával szülők indítottak pert az Epic Games ellen

Az érintett játék természetesen a Fortnite, a csoportos per Montrealból, Kanadából indul, az ügyvédi iroda szerint pedig igen jó esélyeik vannak.

Az elmúlt két évben, amióta a Fortnite a piacon van, jó pár peres ügyről hallhattunk már, amely az Epic Games-et érintette; volt már végtelen mennyiségű emote perük, a PUBG Corp. is megpróbált fogást keresni rajtuk, illetve olyan is volt, hogy az Epic Games indított jogi hadjáratot egy korábbi dolgozója ellen, mert az engedély nélkül szivárogtatott ki információkat. Ezenfelül nemrég egy adatszivárgási ügyben is keresetet nyújtottak be a cégóriás ellen.

A legfrissebb jogvita két szülőtől származik, akik azzal támadják a Fortnite fejlesztőjét, hogy szándékosan készítették a játékukat ennyire addiktívvá, az illetékesek pedig semmit nem tesznek azért, hogy erre a játékosok figyelmét felhívják. Allesandra Esposito Chartrand ügyvéd elmondta, hogy a játék bizonyíthatóan hasonló dopamin termelést vált ki, mint a kokain, emiatt pedig a játékos nagyobb eséllyel tér újra vissza, különösen a fiatalabb, még könnyen befolyásolható réteg.

"Az Epic Games a Fortnite évekig tartó fejlesztési fázisa során pszichológusok segítségét is igénybe vette, ezáltal a lehető legmélyebbre túrtak az emberi agyban, hogy minél nagyobb függőséget okozzon a játék." - mondta Chartrand.

A másik indok, amivel a szándékos függőségkeltést összekapcsolták, hogy a cigarettagyártóknak törvény által kötelezve a lehető legtöbb módon kell figyelmeztetniük a vásárolóikat, hogy a termékük függőséget okoz, a használatuk pedig veszélyes. A szülők nehezményezték, hogy az Epic Games-nek erre nincsenek törekvései, pedig a WHO 2018-ban betegségnek ismerte el a videojáték-függőséget.

A két szülő elmondta, hogyha tudták volna, hogy a játék ilyen szintű függőséget okoz, akkor nem is engedték volna a gyerekeiknek, hogy játszanak vele, vagy legalábbis jobban ellenőrizték volna őket.

A videojáték-függőséget nem szabad félvállról venni, ám arról sem szabad elfeledkezni, hogy mi magunk tehetünk a legtöbbet ellene, hogy ne váljunk a rabjaivá. Figyeljünk oda saját magunkra, és természetesen a környezetünkre is. Gamernek lenni jó, tudatos gamernek lenni pedig a legjobb.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!