Komoly nerfet kapott Jackal a teszt szerveren!

Komoly nerfet kapott Jackal a teszt szerveren!

A sakál egy nagyon jól használható operátor, és talán épp ezért látta jónak a kiadó, hogy itt az idő módosítani egy kicsit, így még inkább a csapatmunkára kell majd hagyatkoznunk vele is.

Jackalnak meg van a lehetősége a képessége révén, hogy egy helyben maradásra kényszerítse a védőket. Ha egy Lion vagy Dokkaebi is van mellette, akkor még komolyabb szinten képes korlátozni az ellenfél mozgását.

Már egymagában fenyegetést jelent, hiszen nem csak azért hasznos, mert lenyomozza ellenfelét és esetleg likvidálja, de fontos információkkal is szolgálhat a többieknek. Persze megeshet, hogy egy defender túl jár az eszén, bár az általában elég high-level play eredményeként jön össze. Mindenesetre mivel többször tiltják a karaktert és elég jó eszközei vannak a védők megszivatására, a Ubisoft úgy gondolta, hogy ráfér egy kis finomítás.

Ennek első lépcsőjeként a lábnyomok keletkezésétől számított időtartam alapján különböző számú ping áll rendelkezésre. Az alábbiak szerint módosul a teszt szerveren, a zárójelben a lábnyomok keletkezésétől eltelt időt írták le:

  • Piros lábnyom (<15mp): 5 Ping
  • Sárga lábnyom (16-30mp): 4 Ping
  • Green print (31-60mp): 3 Ping
  • Blue print (61-90mp): 2 Ping
  • Jackal már nem látja vagy nem szkennelheti a lábnyomokat alulról
  • Breach Charge helyett Claymore-t kapott
  • Hozzárendeltek egy VFX jelzést, hogy melyik lábnyomot szkenneli
  • Bekerült egy szkennelési folyamatot jelző csíkot is

A beolvasás befejezése után Jackal játékosként most már döntést kell hoznunk, ugyanis két verzió lehetséges:

  • Megtartjuk magunknak az információt, és akkor követhetjük a lábnyomok alapján az ellenfelet további szkennelés nélkül
  • Elmondjuk az infót a társaknak, ekkor megkapjuk pinget és a többiek is, viszont a szkennelés után eltűnnek a lábnyomok

Ezek a legújabb Jackal-változások egyébként nem biztos, hogy olyan nagy meglepetést jelentenek, ugyanis a legfrissebb adatok szerint a mérkőzések közel 70%-ában választják ki őt. Egyelőre ezek a módosítások csak a teszt szerveren léteznek és nem véglegesek, de várhatóan valami hasonlót kapunk.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!