Minden vélemény számít, de viseld a következményeket: 6 hónap eltiltás lett a vége

Élő adásban álltak ki Hong Kong mellett, de elmaradt a büntetés. Utólag azonban érkezett a banhammer.

Blitzchung akciója után érkezett a Blizzardtól a nagyon súlyos büntetés, ami azonnal kiverte a biztosítékot a Hearthstone közösségnél. Többen felszólították társaikat, hogy bojkottálják a céget, mivel elnyomja a szabad véleménynyilvánítást és kiszolgálja a kínai érdekeket mindenek felett. Azóta már mérsékelte a Blizzard a hongkongi kártyás büntetését, de utólag még egyszer odapörkölt egyet. Ezúttal az AU egyetemista csapata kapta meg a maga hat hónapnyi eltiltását, mivel élő streamen tartottak fel egy olyan táblát, amin a "Free Hong Kong, Boycott Blizz" felirat szerepelt.

Először nem volt semmilyen reakció sem az adminok, sem a Blizzard részéről az AU akciójára. Beírták őket a menetrendbe és szépen ment volna minden tovább, de a csapat úgy döntött, hogy magától lép vissza, mivel nem érzik tisztának, hogy Blitzchung egy éves tiltást kap, miközben ők semmilyen szankcióval nem kell, hogy szembenézzenek. "Szerencsére" a Blizzard kerekei csak lassan őröltek és előbb elsimították a Blitzchung + tajvani casterek ügyet, majd rátértek a táblamutogatókra. A végeredmény hat hónap eltiltás az összes Hearthstone versenytől. Az indok nem más, mint más csoportok megsértése, provokálása és gúnyolása. 

Természetesen a csapat nem lepődött meg azon, hogy megérkezett a büntetés és üdvözölték, hogy mindenkire vonatkoznak a szabályok. Kicsit furcsa, hogy eddig várt a döntésével a Blizzard, de sokat tanulhatunk a Blitzchung és az egyetemisták ügyéből. Precedenst teremtett a Hearthstone mögött álló cég, így a jövőben már tudni fogja minden játékos, hogy komoly következményekkel kell szembenéznie, ha nyíltan politizál élő adásban. Ahogy a Blizzard is megfogalmazta "Every Voice Matters", de a meccsek során és az e-sport közvetítések alatt csak a játékról kell szólnia mindennek, nem engedhetnek teret ilyen megnyilvánulásoknak.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


 

Kövess Minket!