Két indok miatt a VP visszalépett a Minor szerepléstől

Az orosz sztárcsapatra kicsit rájárt a rúd a TI9 után, mivel két játékosuk távozott a gyenge szereplés miatt, és bár a pótlásuk sikerült a DPC első Major versenyéről mégis lecsúsztak.

A három emberből álló Virtus.Pro-nak két játékost is kellett találnia, mielőtt nekivágtak a Dota Pro Circuit 2019/20-as szezonnak. Ez sikerült is, viszont két nagyon új névről van szó a profi közösségben, akiknek sok nemzetközi tapasztalata még nincsen. Az MDL Chengdu Major kvalifikációinak Egor “epileptick1d” Grigorenko és Vitalie “Save-” Melniccel vágtak neki, de nem sikerült kijutniuk, végül csak a Minor jött össze az ötösnek, miután 2-0-ára megverték előbb az Old but Gold, majd a jfshfh178 együttesét.

A két újonc próbaidőn van még, és bár megmutatták, hogy akár hosszútávon is lehet rájuk építeni, a menedzsment komoly döntést hozott. Egyrészt a visa problémák, másrészt pedig a LAN tapasztalat hiánya miatt inkább visszaléptek a Beyond The Summit által rendezett Minor eseménytől.

A VP általános igazgatója, Roman Dvoryankin elmondása alapján úgy tűnik, hogy a DPC elég nagy nyomást helyez a játékosok vállára, éppen ezért inkább szeretnének időt hagyni a fejlődésre és a teljes potenciál elérésére. Érdekesség, hogy az egyik kedvenc versenyüket hagyják ki, hiszen háromszoros bajnokként érkeztek volna a BTS Summit helyszínére, de az biztos, hogy az új line-up sok figyelmet kapott volna. Továbbá, amíg ezt a rendezvényt kihagyják, addig az október 25-én kezdődő ESL One Hamburg-on ott lesznek.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!