Hirdetés

"A következő lineup még szupertitkos" - MNEB PUBG interjú a FLANK-kel

Heldeus | 19/11/19 16:00
Cikk mentése

Az MNEB második szezonja felé közeledve felkeressük a csapatokat, és megnézzük, hogy mi újság náluk, mivel töltötték az elmúlt időszakot.

Hirdetés

A FLANK egyértelműen meghatározó szereplője volt az MNEB PUBG első szezonjának, az osztályozókupát megnyerték, valamint nagy esélyesei voltak a bajnokságnak is. FoDa iron sight lövéseitől senki nem óvhatta meg a mezőny többi tagját, valamint ők állították be a liga kill rekordját is, 25 skalpot szereztek egyetlen mérkőzés alatt.

A FLANK azonban egyike azon csapatoknak, akik a liga végeztével némileg eltűntek, erről is kérdeztük őket, kérdéseinkre Jonesy válaszolt!

Milyennek éreztétek az első MNEB szezont, elégedettek voltatok a teljesítményetekkel?

Az előző szezont meglehetősen erősen kezdtük, a 4. fordulóig vezettük is a ranglistát, de aztán előjött a gyakorlás hiánya, illetve LAN-on sem úgy teljesített a csapat ahogy reméltük. A bajnokság kezdetekor a top8-at tűztük ki célul, majd a jó kezdés után egy top3-ra módosult, végül pedig a 6. lettünk. Ez számunkra megfelel, inkább a LAN teljesítménnyel voltunk elégedetlenek.

Mi történt a csapattal azóta, mi mindennel foglalkoztatok, van változás a felállásotokban?

Mivel a FLANK elsődlegesen egy streamer csapat volt, nem pedig PUBG kompetitív csapat, így a döntő után kicsit felengedtünk. Egyedül Foda folytatta a versenyszerű PUBG-zést, mi hárman Kontival és KODIAKkal inkább a streamelésre fektettük a hangsúlyt azóta. A következő line-up pedig még szupertitkos, jelenleg csak 7 ember tudja, és mind a heten különböző kontinensen élnek egy eldugott helyen. 

Ti magatok, egyéni játékosként miben fejlődtetek a legnagyobbat?

Az biztos, hogy mindannyian fejlődtünk skillben az elmúlt fél évben, de versenyszerű tapasztalatot főként Foda szerzett. Az biztos, hogy most már mindannyian jobban ismerjük a kompetitív PUBG-t, de ezzel együtt az egész hazai mezőny erősödött, én személy szerint kíváncsian várom a következő szezon erősorrendjét.

Mi a véleményetek a PUBG jelenlegi állapotáról? Több érdekes és hasznos fegyver, valamint mechanika került bele az első szezon óta.

Szerintem nem sokat változott a PUBG, új fegyverek sincsenek, nekem az új kedvenc mechanikám a motor kikapcsolása. Úgy vélem inkább a játékosok hozzáállása változott itthon, és ez fogja kicsit megemelni a verseny színvonalát a következő szezonban. Sok sikert kívánok előre is az összes csapatnak.

PUBG ugyan még nem, de CS:GO, LoL és R6S küzdelmek ismét lesznek a hétvégén, hiszen most szombaton érkezik az MNEB S2 Warmup Cup döntője a PlayIT-en.

MOND EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Hirdetés
1 db hozzászólás
  • nagyonjo33 17 napja
    De melyik hónapban fog kezdődni az pubg mneb?
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?