A Tencent segít az agyoncenzúrázott kínai R6S verzió elkészítésében!

A Tencent segít az agyoncenzúrázott kínai R6S verzió elkészítésében!

A kínai cégóriás a Ubisofttal karöltve igyekszik megalkotni a Kínában is eladható játékot, ami jelen formájában nem felel meg az ázsiai ország követelményeinek, ezért több pontban is módosítani kell.

Én azt mondanám nem kell megijedni, ez csak Kínában lesz elérhető, és reméljük a világ többi pontján olyan állapotban marad a játék, mint amilyennek most ismerjük. Mármint a hibákat és egyéb kellemetlenségeket azért orvosolják csak ügyesen továbbra is, szóval értitek. Korábban már kerültek ki a netre olyan képek, amin a Kína által cenzúrázott verzió egyes újragondolt elemei láthatóak, most viszont a Tencent segítségével valóban elkészülhet arra a piacra is a Rainbow Six: Siege kiadható verziója.

Nem is oly rég nyilatkozta Francois-Xavier Deniele, a Ubisoft e-sportért is felelős igazgatója, hogy számukra nagyon fontos Kína és izgatottan várják, hogy megvalósuljanak a terveik a játékkal kapcsolatban. Azt tudni kell, hogy Kínában betiltották a virtuális holtesteket és a hatalmas vértócsákat. Ez nem csak az R6S esetében, de más címeknél is bizony gondot jelent ebben az országban. Voltak, akik úgy oldották meg, hogy átszínezték a vért például, azonban ez a szivárvány kommandósok esetében elég hülyén nézne ki. Régebben volt egy frissítés, amelyben olyan módosításokat teszteltek a fejlesztők, ami már közelítene a Kínában elfogadottakhoz, viszont erre ki is akadt a közösség. Emlékezhettek talán, mikor a falra fröccsenő vért eltávolították, megváltoztatták a melee ikonokat, koponyákat, vagy az egzotikus táncos neonfényeit tüntették el. A közösség haragja azonban lecsapott, és ennek hatására akkor még visszavonták ezeket a módosításokat.

A Tencent közreműködésével viszont most készülhet egy olyan verzió, amelyben megoldást találhatnak például a hullák eltüntetésére valamint a többi megváltoztatandó tartalomra, és az elmondásuk szerint jelenleg a kormány jóváhagyására várnak. Ez a cég korábban a PUBG-nél is hatékony segítséget nyújtott, ami után a játék megjelenhetett az ázsiai országban. Nagyon úgy tűnik, hogy a közeljövőben Kína is bekapcsolódhat a Rainbow Six: Siege küzdelmeibe, de bízzunk benne, hogyha publikálják is ott a játékot, ez nem lesz hatással a már jól ismert akció élményre nálunk, különben újra összeakaszthatják a bajszukat a már felépített közösséggel.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!