Hirdetés

Első magyar csapatként jutott a Salamander egy Invitational zárt selejtezőjébe!

A Six Invitational 2020 zárt kvalifikációjában olyan ellenfelekkel találkozhatnak, mint a G2, Team Secret, BDS Esport, forZe, Team Vitality, vagy éppen a Blassal felálló PENTA.

Hirdetés

A Linoval megerősödött felállás (Strike, Hedsut, w1oza, DogeFather) a Salamandernél keményen gyakorolt az utóbbi időben, és korábban már a Challenger League zárt selejtezője is összejött, akkor azonban kizárták a magyarokat. Most viszont már nem volt kifogása az adminoknak sem, hazánk fiai elsőként jutottak be az országból egy Invitational zárt kvalifikációjába.

Öt lehetőséget adtak a csapatoknak a pontgyűjtésre, viszont a Salamandernek az utolsó fordulóig csak 51-et sikerült szereznie, ami nem lett volna elég a sikerhez. Az ötödik selejtezős tornát viszont megnyerték, méghozzá 8 győzelem és 1 vereség kíséretében úgy, hogy az első körben buktak az MnM ellen, majd ezt követően már nem hibáztak. Érdemes megemlíteni, hogy összesorsolták őket az Mkers Invitational (egyébként nekik is sikerült bejutniuk a zárt selejtezőbe) együttesével is, akik SirBoss-sal a soraikban álltak ki ellenük. Ezt a meccset 7:2-re nyerte a Salamander.

A magyar csapat eredményei:

  • 4:7 vs MnM
  • 7:1 vs BDG
  • 7:4 vs Unnamed
  • 7:3 vs WeSports
  • 7:4 vs Pats asleep
  • 7:2 vs Mkers Invitational
  • 7:1 vs LaLoosance
  • 7:4 vs Patokalipsa
  • 7:1 vs ex-GameWard

A pontgyűjtögetés után a végelszámolásban a Salamander a 3. helyen zárt:

Az Invitational 2020 második selejtezője december 16-án startol, ahol a világ legjobbjai ellen szoríthatunk a magyar ötösért.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Hirdetés
1 db hozzászólás
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés