Raisy, a magyar Quake Champions világverő így tekintett vissza a 2019-es évre

A magyar játékos 2019-ben sem pihent, mára a legnagyobb bajnokok között van és ő is Quake legendává lett.

Birgány Adrián 2017-ben úgy döntött, hogy a CS után kipróbálja az új Quake Champions játékot is. Az alap mechanikai tudás megvolt, hiszen nagyon sokszor bizonyított már mint e-sportoló, de az id Software játéka azért még neki is jelentett kihívást. De, ahogy telt az idő, Raisy úgy mászta meg a ranglétrát. Egy idő után elkezdett kisebb versenyeket behúzni és már az első évben megszerezte a lehetőséget, hogy induljon a Quake Champions világbajnokságon. Ott derekasan helytállt és valami elindult. Ajánlatot kapott a Myztro Gaming csapatától és a következő szezont már az ő színeikben kezdte meg. 2017 végén pedig Raisy olyat ért el, ami előtte sem és azóta sem sikerült magyar játékosnak, megnyerte a Dreamhack egyik állomását.

Azóta kicsit kevesebb a hírverés körülötte, de azért elhihetitek, hogy a 2019-es évben sem tétlenkedett. Tovább csiszolta a játékstílusát és talán még jobb lett, ha ez egyáltalán lehetséges. Erről pedig egy kis videóban emlékezett meg.

Reméljük, hogy jövőre ismét nagy címeket húzhat majd be és a 2018-as év E-sportolójáról még többet írhatunk. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 
 

Kövess Minket!