Hirdetés

Megjött az új esemény és hozzá a Battle Pass, amiben sok jutalom vár ránk!

A történelem legnagyobb R6S e-sport eseménye komoly extra tartalmat is magával hoz, az új pálya és játékmód mellett a Battle Pass is bekerült a játékba.

Hirdetés

Belelendült a 2020-as évbe a Ubisoft is, Rainbow Six: Siegeben a legnagyobb versenyüket egy kellemes kis extra eseménnyel promózzák. A legújabb event, pontosabban frissítés magával hozott egy új pályát, ezzel együtt egy játékmódot, valamint felfedték a Battle Pass működési és jutalmazási rendeszért, és azt is láthatjuk, hogy mit kapunk az egyes szintekért.

Az új pálya & játékmód

Korábban már a szivárgásoknak köszönhetően felfedezhettünk elég sok részletet a Stadionnal kapcsolatban. Tulajdonképpen egy hatalmas foci stadionban építettek fel egy gyakorló pályát, és nagyjából a bombás játékmódot nyomhatjuk rajta. Egy kivétel mégis van, hiszen unranked meccsekről beszélünk, noha a ranked szabályai vonatkoznak rá, illetve ne feledjük a golyóálló üvegek megjelenését, melyek új taktikai lehetőségeket rejtenek. Néhány operátor kapott egy olimpiai szerkót is, ezért ne lepődjünk meg ha Blitz, Caveira, Hibana, Mozzie, Sledge vagy Thermite sportosabbra veszi a figurát. Minden operátor ingyenesen elérhető mindenki számára ezen a mapon.

Ez az esemény, ami a Road to Six Invitational Event nevet kapta, a következő öt héten át tart, értelemszerűen az év egyik legnagyobb R6S versenyéig.

Battle Pass

A Road to S.I. 2020 Battle Pass két részre bontható, van ingyenes és fizetős lehetőség benne. A 33 napig elérhető BP 35 szintet kínál, ez pedig 50 extra jutalmat jelent. Van köztük skin, különböző operátor felszerelés, charm és minden mi szem szájnak ingere.

Két verziót találunk, ha a pénztárcánkat is kinyitnánk:

  • Premium Track 1: 1200 R6 creditbe kerül alapból, de a Year Pass tulajdonosok 840 R6 creditért megvásárolhatják. Minden szinten kapunk valami jutalmat, ezen kívül pedig egy Light szett jár Sledgehez.
  • Premium Track 2: 2400 R6 creditbe kerül alapból, de a Year Pass tulajdonosok 1680 R6 creditért megvásárolhatják. Rögtön megnyílik az első 12 szint. Minden szinten kapunk valami jutalmat, illetve Hibanához és Caveirához odaadják a The Competitor, valamint Sledgehez a Light szettet.

A vásárlásokkal egyébként magát a Six Invitational 2020-as versenyt is támogatjuk, minden tranzakció 30%-át a Ubisoft a nyereményalapba továbbítja. A Battle Pass január 15-étől egészen február 16-ig érhető el.

Elég az ingyenes Battle Pass vagy költesz rá?
Tökéletes az ingyenes része!
Szívesen költök rá, ezáltal támogatom a versenyt!

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
12 db hozzászólás
  • zsola0806 2 hónapja
    Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem drágállom, mert de. De szerintem befizetek. Szerintetek hány Battle Pass várható egy évben?
    0 0 Válasz
    • TZeus 2 hónapja zsola0806
      szerintem attol fugg, hogy hany nagy verseny lesz, mert ahhoz lehetne ezeket igazitani, mar ha a cel az h ezzel erjek el a nyeremenyalapok duzzasztasat =)
      0 0 Válasz
    • Chutbert 2 hónapja zsola0806
      En ugy gondlom, hogy egy jatek, amit folyamatosan fejlesztenek es javitanak, toltik fel "ingyen" vagy ingame valutaval elerheto tartalommal es az ember evente akar tobb 100 orat is bele tud tenni, nem olyan veszes az a kb 20k HuF, amit alsohangon el lehet tapsolni. Egy single cim kerul ennyibe ott meg ritkan van 100+ ora.
      0 0 Válasz
  • Chutbert 2 hónapja
    En total meg vagyok veszve a passert. Rohadtul bejon a tartalma csak Thermite-ot sajnalom, hogy nem sisak es szemuveg nelkuli lett a skinje. Habtartjak ezt a minoseget a Passoknal ram szamithatnak.
    0 0 Válasz
    • zsola0806 2 hónapja Chutbert
      Nekem pont ez a sportoló vonal tetszik kevésbé. :) De azért megveszem szerintem.
      0 0 Válasz
      • Chutbert 2 hónapja zsola0806
        Nekem sem mind tetszik, van egy ketto jo, inkabb a fegyverskinekre gondoltam bar szerintem Cavi is jo lett, igaz nem vagyok vele kisegitve evek alatt ha 30 perc jatekidom van vele. Kivancsi leszek az Y5 reszleteire is. En orulok, hogy nem akarnak mindenkepp 8 operatort es bizom benne folytatjak a mapok revmapjat???? a felujitottak sztem mind jol sikerultek.
        0 0 Válasz
  • zsola0806 2 hónapja
    A prémiumokról: Gyakorlatilag csak annyi a különbség a drágább és az olcsóbb között, hogy az olcsóbbal mind a 35 szintet ki kell húznod a Battle Passben, míg a drágábbal megkapod az első 12-t. De azok a ruha szettek mindkét esetben meglesznek.
    0 0 Válasz
    • zsola0806 2 hónapja zsola0806
      Arra viszont nem jöttem rá, hogy miért kaptak egyes emberek a karakter választónál is egyedi képet. Azért mert Year Pass-uk van?
      0 0 Válasz
      • Chutbert 2 hónapja zsola0806
        Ezt nem falom? Bar nekem van YPm, fogalmam sincs miben kulonbozik attol akinek nincs. Leirnad?
        0 0 Válasz
        • zsola0806 2 hónapja Chutbert
          Én is csak kérdezem. De tegnap este láttam, hogy itt: https://i.imgur.com/rv9heVk.jpg?1 vannak akiknek egyedi ez a kép is.
          0 0 Válasz
          • Chutbert 2 hónapja zsola0806
            Az csak a betoltes ikonja, mikor valaki epp (nyilvan SSD nelkul) tolt, akkor ilyen feher vonal koroz. Vagyis nekem ugy tunik.
            0 0 Válasz
            • zsola0806 2 hónapja Chutbert
              Nem, nem arra gondolok, azt nem én rajzoltam oda. :D De mindegy, engedjük el, nem találtam róla normális képet. :)
              0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?