Majdnem hibátlanul folytatja a második napon két magyar csapat a CL 4. selejtezőt!

Veretlen napot produkált a Challenger League S11 negyedik selejtezőjén a Salamander, és a WiLD is csak a harmadik kvalifikációt megnyerő IziDreamtől kapott ki.

A Challenger League 11. szezonjának nyílt selejtezői lassan véget érnek, de valljuk be a jó eredmények megszerzése a finisben a legfontosabb. Most két magyar együttes pályázhat még joggal a zárt selejtezős helyek egyikére, miután az első játéknapot sikerrel vették a negyedik kiírásban. A Salamander 3 győzelem, a WiLD pedig 2 győzelem és 1 vereség után folytathatja a küzdelmet kedden.

A Salamander Border-en kezdett, ahol gyorsan elkalapálták a ExAequo Quantix-ot 7:2-re, majd jött a Kafe Dostoyevsky és még nagyobb arányban intézték el a First Round Maybe-t (7:1), végül a Samsung Morning Stars szaladt bele egy 3:7-es pofonba szintén Border-en.

A WiLD-nak nem volt szerencséje az első körben, megkapták az egyik legerősebb ellenfelet. Az IziDream - a harmadik selejtezőt megnyerte - most 7:3-mal kezdett a vadak ellen Kafe Dostoyevsky-n. Szerencsére ez a másik magyar ötösünket nem törte össze, sikerült javítani 7:3-ra a német SECRET POWDER by eMp ellen ugyanezen a pályán, végül a Rising Turks-öt verték el könnyedén Coastline-on ugyanilyen arányban.

Az összesített tabellát itt találjátok!

Komoly feladat viszont ma este vár a virtuális kommandósainkra, mert az elérhető 9:0 és 8:1 bizony még odébb van. Nézzétek el nekem, hogy megelőlegeztem a remek szereplést, de mostanában egyre több és jobb eredményeket sikerül felmutatni R6S-ben, így könnyen az egyik legsikeresebb magyar e-sport játékká válhat a jövőben.

A magyarok menetelését pedig a következő csatornán követhetitek B3RC1 és AdamB pazar kommentálásával este 7 órától:

Nézd meg esporthutv élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!