Komoly változások a következő DPC szezonban, és új bajnokság indulhat!

Komoly változások a következő DPC szezonban, és új bajnokság indulhat!

Komoly pletykák láttak napvilágot az elmúlt napokban, amiben arról regélnek, hogy a Valve és jó néhány nagy csapat képviselője összeült egy megbeszélésre. A cég főhadiszállásán Seattle-ben ott volt Vitalii “v1lat” Volochai, aki ezt meg is erősítette.

Ezen a találkozón arról egyeztettek, hogy egy új rendszer léphet életbe a 2020-21-es Dota Pro Circuit szezonban. Ezt az információt minden olyan nagy csapatnak eljuttatták, akik nem tudtak valamilyen oknál fogva részt venni a meetingen.

Elég komoly módosításokról szól a fáma, például a Valve teljes egészében eltörölné a Minor versenyeket, és a Major események számát ötről háromra csökkentené. Nem válság van, mindössze bevezetnék a regionális két szintű bajnokságokat. A ligában Tier 1 és Tier 2 (első és másodosztály tulajdonképpen) szint kapna helyet. A kettő között lenne átjárás, ugyanis a T2 két legjobbja feljutna, míg a T1 & T2 két legrosszabb együttese kiesne az adott osztályból. Elméletileg az eddig látott régiókat megtartanák, tehát saját bajnokságot kapna Kína, Délkelet-Ázsia, Észak-Amerika, Dél-Amerika, Európa és a Független Államok Közössége (CIS). A bajnokságba nyílt selejtezőn keresztül lehet bejutni, de bármelyik induló csapat csak a Tier 2-es mezőnybe kerülhet be. Előzetesen ezek a bajnokságok csak online zajlanának.

Összefoglalva tehát az alábbiakra számíthatunk szeptembertől:

  • Nem lesz több Minor torna
  • Major tornák száma: 5 helyett 3
  • Regionális bajnokságok indulása
  • Két szint lesz minden régióban: Tier 1 és Tier 2
  • Feljutás és kiesés lesz a szezonok végén
  • Nyílt selejtező útján be lehet kerülni a Tier 2-es ligába

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Neked tetszene ez az új rendszer és a két bajnokság?

  • 90 %
  • 10 %