A profi carry játékosok az alábbi itemekkel aprítanak 7.24-ben!

A profi carry játékosok az alábbi itemekkel aprítanak 7.24-ben!

Három item kissé kiemelkedik a többi közül jelenleg, de azért szem előtt kell tartani, hogy csak bizonyos hősöknél és helyzetekben lehetnek igazán halálosak.

A 7.24 eléggé felforgatta az eseményeket, és leginkább a tárgyak között változott meg az erősorrend. A legutóbbi nagy versenyre - ESL One Los Angeles 2020 - megrendezett selejtezők alkalmával vizsgálták meg, hogy az egyes carry játékosok az általuk játszott hősökre milyen itemeket választanak. Ne felejtsük el azért, hogy hősünk felépítése egy meccs alatt erősen szubjektív és szituációs, mégis úgy tűnik az új patch-ben van néhány jobb választás.

Crystalys

A legutóbbi kvalifikációk egyik sláger iteme egyértelműen Topias 'Topson' Taavitsainen nevéhez fűződik. Ő mutatta be, hogy a Crystalys minél korábbi megszerzése milyen őrültségekre képes. Miden többször kapott Void vagy Ember Spiritet, és előszeretettel választotta a critet első - illetve végső - megoldásként. A 7.24-ban történt változások miatt - 38 helyett plusz 45 sebzést ad - lett egyik legköltséghatékonyabb tárgy a játékban. Ha megvizsgáljuk a sebzést osztó itemeket, akkor rögtön szembetűnik, hogy ezért az árért a Crystalys a legjobb jelenleg.

Szimplán egy core hősnek a 2130 gold nem sok, és ha a bónusz 45 sebzés nem is meggyőző önmagában, akkor a passzív 20% esély a 160%-os extra sebzés mindenképp a megvásárlására ösztönözhet bárkit. A két fentebb említett hős esetében pedig különösen nagy előnyt jelent. Az Astral Step és a Sleight of Fist folyamatos használata közben irdatlan mennyiségű sebzést lehet így kiosztani. Nem csak a Spirit duónak lehet hasznos, ugyanis profitálhat belőle egy nagyobb attack speeddel vagy auto-attack passzívval rendelkező karakter is.

Heaven's Halberd

A 7.24-ben alaposan megváltoztatták ezt az itemet is. Kapott a Halberd néhány fontos bónuszt:

  • Ad plusz 30% HP regeneráció erősítést (minden aktív HP regent ennyivel javít)
  • Ad plusz 30% életerőszívás erősítést (a lifesteal effektet ennyivel javítja)
  • Status resistance: 14% -> 20%

Persze emellett maradt a 25%-os Evasion, és a 20 Strenght is. Mindez 3450 aranyért egyszerűen kihagyhatatlan bizonyos Strenghtes hősökön. Lifestealer és Huskar esetében, akiknek az életben maradás és a tankosság mindennél fontosabb, tuti üzlet, ha rájuk aggatjuk a Halberdet. Nem csak a meccsekben erősödtek meg tőle, de a győzelmi arányuk is igen meggyőző a profik körében (Huskar: 22 meccsből 50% | Lifestealer: 82 meccsből 57%). A Disarm pedig felteszi az i-re a pontot, hiszen sok carry ellen aranyat ér, ezáltal ez a két hero felveheti a harcot bármelyik ellenfelével.

Abyssal Blade

Még a 7.23-ban mutatták be az átalakított pengét, és azóta lehet vele ráugrani az ellenfélre, majd szétbombázni a fejét néhány pillanat alatt. Ez a plusz pedig nem kevés carry hősnek jelentett elég jó erősítést, közülük is Slark, valamint a Phantom Lancer a legveszedelmesebb, ha eme tárgy birtokába jut. Tulajdonképpen senki sem lehet biztonságba az ellenfelek közül, és ezzel egy carry is irányítása alatt tarthatja az eseményeket a nagyobb csaták kezdetén.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!