Hirdetés

Egy probléma megoldása ingyenessé tehetné az R6S-t!

Nincs többé smurf, csak ingyenes szoftver. Ha ezt megvalósítja a kiadó, tényleg költés nélkül hozzájuthatnánk a játékhoz.

Hirdetés

Egy PCGamernek adott interjúban mondott figyelemfelkeltő dolgokat a játék igazgatója, Leroy Athanassoff felvette ugyanis a free to play R6S koncepcióját. Az ő állítása szerint nem vetették el, sőt gondolkoznak a játék ingyenessé tételén. Jelenleg legolcsóbban - ha nincs leárazás vagy akció - 20 dollárért (6200 forintért) juthat az ember az alap verzióhoz, de ennek a többszörösét rááldozva akár már az Ultimate Edition is beszerezhető. Ezen túlmenően a játékon belül további pénzköltési lehetőség is van, hiszen vásárolni lehet prémium tartalmakat, szezonális Pass-okat, boostereket, alpha packokat és egyéb más dolgokat is. A fejlesztői csapat mostanra úgy véli, hogy a játék kellő mértékű bevételt termel számukra, és a jövőben ez a fajta megoldás simán finanszírozhatja a fejlesztési költségeket. Ezért vették fontolóra a free-2-play modell bevezetését.

Az Ubisoft úgy véli, hogy a játék ingyenesség tétele még több ember számára tenné elérhetővé a taktikai shootert. Láttunk már erre példát másoknál is, hiszen tavaly a Valve a CS:GO-t alakította át free-2-play-re. Ennek következtében az ő FPS-ük minden eddiginél több aktív játékossal büszkélkedhet, ráadásul ez a szám folyamatosan növekszik. A free-2-play modell egyrészről nagyon izgalmasan hangzik, valamint sokat segíthet az R6S-nek a még nagyobb játékosbázis elérésében, másrészt jóval nagyobb számban jelenhetnek meg a csalók és a smurf fiókok. Sajnálatos módon a legtöbb ingyenes játékot ezek a problémák hátráltatják, viszont az R6S fejlesztői aktívan dolgoznak a probléma megoldásán.

Leroy Athanassoff erre a témára a következőket mondta:

„Szükség van bizonyos funkciókra, amelyeknek készen kell állniuk, ha egy jó és sikeres ingyenes játékot akarsz üzemeltetni. Az egyik ilyen feature a "smurfölés" és a smurf fiókok megszüntetése. Számunkra az is nagyon fontos, hogy meg tudjuk szűrni ki milyen szinten van, és milyen jól játszik a játékkal. Jelenleg a probléma az, hogy akár Diamondként is játszhatsz bizonyos mennyiségű mérkőzést Copper játékosokkal.”

Jelenleg egyébként több fiók használatáért nem jár tiltás a Ubisoftnál, de tudnak a problémáról, amely frusztrációt okoz a közösségen belül. Mivel a játékosok szintjét az MMR rendszer és pontszám határozza meg, ami a győzelmi arányhoz kapcsolódik nagyrészt, ezért ezt néhány egyszerűbb trükkel ki lehet játszani. Athanassoffék szeretnének még több statisztikai adatot beépíteni, így a rendszer aprólékosabban állapíthatná meg a valós skill szintjét a játékosoknak. Például egy új fiókot, amelynek a K/D aránya 4, de a győzelem aránya 0.2, azt automatikusan smurfként érzékelné a szándékos vereségekért. Ha sikerülne tehát automatizálni és még részletesebbé tenni a rendszert, sokkal jobban meg tudnák akadályozni a smurf accountok keletkezését és terjedését, ami után a játék ingyenessé válhatna.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Neked tetszene ha ingyenes lenne az R6S?

  • 22 %
  • 78 %
Hirdetés
1 db hozzászólás
  • Pepe51 4 hónapja
    Ne csesszék már el ezt is ! Inkább legyen cross platform
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?