Swag befejezi a CS-t és már a Projekt A-ra (Valorant) készül

Swag befejezi a CS-t és már a Projekt A-ra (Valorant) készül

CS:GO helyet a Project A, megvan az első játékos, aki átpártolt a Riot játékához.

Legtöbben nem igazán tudjuk még hova tenni a Riot Games készülő üdvöskéjét, a Project A-t. A cég első FPS játéka megosztja a közönséget, van, aki szentül hiszi, hogy egy Overwatch-féle hero shooter lesz, más inkább a hivatalos információkra támaszkodik, amik szerint a képességek csak taktikai előnyt jelentenek majd.

Az biztos, hogy aki már próbálta, az rögtön megszerette és az elkövetkező évek talán legnagyobb dobásaként tartja számon a Project A-t, aminek valódi címe lehet, hogy Valorant lesz. Így vagy úgy, de mindenki kíváncsian várja a játékot, amivel a Riot betör majd a kompetitív FPS-ek piacára.

Legtöbben a CS:GO ellenfeleként tekintenek a játékra, sőt, van aki már fel is adta a CS-t és már a Valorantos karrierjére készül. Braxton "swag" Pierce sokaknak ismerősen csenghet, hiszen egyike volt azoknak a játékosoknak, akik 2015-ben végleges bant kaptak a Valvetól, az iBUYPOWER bundabotrány miatt.
Swag akkor 18 éves volt és egészen tegnapig folyamatosan építette profi karrierjét. 2018-ban az ESL megengedte, hogy részt vegyen a cég versenyein, de a Valve által szponzorált Majorökről továbbra is ki volt tiltva. Mindez már a múlté, hiszen swag tegnap visszavonult.

"Nem tartozom már a Swole Patrol csapatához. Úgy döntöttem, hogy visszavonulok a versenyszerű CS-től, de streamelni valószínűleg továbbra is fogom a játékot. A célom jelnleg az, hogy a világ legjobbjai között legyek majd a Project A-ban, ehhez viszont először meg kell várnom a megjelenését. Köszönöm mindenkinek, aki támogatott, remélem, hogy a jövőben is találkozom majd veletek. Remek 8 év volt, 22 ezer órával a hátom mögött CS1.6-tól egészen a CS:GO-ig. (Egy percét sem bántam meg.)" - írta Twitter bejegyzésében.

Lehet, hogy ezzel egy hosszú folyamatot indított el swag? Lehet, hogy azok a játékosok, akiknek évek alatt sem adatott meg, hogy a CS:GO elitjébe érjenek, fogják magukat és inkább kivárják a Project A (Valorant) megjelenését?

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések