Töménytelen változás és új, valamint módosított Scepter képességek érkeztek!

Töménytelen változás és új, valamint módosított Scepter képességek érkeztek!

A Valve kiadta a 7.25-ös patchet, amiben az alapmechanikán túl, rengeteg tárgyat és hőst is módosítottak.

Átdolgozták az All Pick hero pick játékmódot. Mostantól 5 kör áll rendelkezésére mindkét csapatnak, és a Radiant, valamint Dire oldal egy-egy játékosa egy körben egyszerre választhat. A következő fázisig ezek rejtve maradnak az ellenfél szemei előtt. Ha ugyanarra böknének, akkor a lassabb játékos kap még némi időt, hogy új hőst válasszon. A tiltás is megváltozik, és míg korábban a voksok felét húzta csak ki a játék, most minden banra 50% esély van. Ha kevesebb, mint 10 karakterre szavaznak, akkor a résztvevőkhöz viszonyítva, az adott MMR szinten legnagyobb ban rátával rendelkező hősöket szedi ki automatikusan a játék. Ezen kívül íme minden fontos tudnivaló:

  • A Power rúnák mostantól 4 percenként idéződnek meg a 2 helyett
  • Mindkettő helyett, a 40. perc után már csak a térkép egyik térfelén jelenik meg
Régi Hero Kill AoE aranyszámítás:
Definíciók:
  • NWRankingFactor = 1.6 -> 0.4 a gyilkos Networth rangja alapján a csapaton belül
  • NWPoorFactor = 1.2->0.6 az áldozatok NW rangja alapján a csapaton belül
  • ComebackFactor = 1 ha csapat le van maradva, 0 ha előnyben van
  1. Hero: NWPoorFactor* NWRankingFactor * ( 126 + 4.5 * "Áldozat"Level + ComebackFactor * ( "Áldozat"NetWorth * 0.026 + 70) / 1 ) )
  2. Hero: NWPoorFactor* NWRankingFactor * ( 63 + 3.6 * "Áldozat"Level + ComebackFactor * ( "Áldozat"NetWorth * 0.026 + 70) / 2 ) )
  3. Hero: NWPoorFactor* NWRankingFactor * ( 31.5 + 2.7 * "Áldozat"Level + ComebackFactor * ( "Áldozat"NetWorth * 0.026 + 70) / 3 ) )
  4. Hero: NWPoorFactor* NWRankingFactor * ( 22.5 + 1.8 *"Áldozat"Level + ComebackFactor * ( "Áldozat"NetWorth * 0.026 + 70) / 4 ) )
  5. Hero: NWPoorFactor* NWRankingFactor * ( 18 + 0.9 * "Áldozat"Level + ComebackFactor * ( "Áldozat"NetWorth * 0.026 + 70) / 5 ) )
Új Hero Kill AoE aranyszámítás:
  • ( 50 + "Áldozat"NetWorth*0.03 ) / #Hősök
  • Hős megölése esetén az elosztandó arany:  60->480 -> 200->690
  • Hős megölése esetén az elosztandó XP: 400->1800 -> 500->2040
  • Captain's Mode tiltási fázisai a következőképpen néznek ki: 3hős/2hős/1hős -> 4/1/1
  • Random Draft: 50 helyett 40 hősből választhatunk
  • Könnyebb a Radiant Ancient creepeket stackelni (sokszorosítani)
  • Tier 1 neutral item drop rate (milyen sűrűn dobhatja a játék): 10 -> 14%
  • A kút sebzése: 275 -> 300
  • Neutral creep Ice Armor lassítása: 30 -> 25
  • Neutral creep Ice Armor által adott bónusz armor: 6 -> 5
  • Illusion rúna úgy működik, mint a Manta, ki lehet vele kerülni a támadásokat, leszedhetjük vele magunkról a negatív varázslatokat és a többi

Tárgyak

FADED BROACH
  • Mana igény: 225 -> 200
IRON TALON
  • Működik Ancients Creepeken
POOR MAN'S SHIELD
  • Bónusz Agility: 7 -> 8
PHILOSOPHER'S STONE
  • Bónusz Gold bevétel: +60 -> +70
GROVE BOW
  • Plusz Attack Speed: 10 -> 15
NETHER SHAWL
  • Bónusz Magic resistance (mágia ellenállás): 20% -> 25%
SPIDER LEGS
  • Bónusz Turn rate (fordulási sebesség): +30% -> +50%
  • Passzív bónusz movement speed (mozgási sebesség): 24% -> 28%
REPAIR KIT
  • Self regen (hősünkön lévő HP regeneráció): +17 -> +20
ENCHANTED QUIVER
  • Cooldown (újratöltődési idő): 8mp -> 6mp
HAVOC HAMMER
  • Knockback (hátralökés) területe: 300 -> 350
  • A lassítás hatással van az attack speedre (támadási sebesség) is
FLICKER
  • Cooldown: 5mp -> 4mp
  • Range (távolság): 600 -> 450
THE LEVELLER
  • Bónusz attack speed: 50 -> 60
MINOTAUR HORN
  • Spell immunity (mágia immunitás) időtartama: 1.75mp -> 2mp
WITLESS SHAKO
  • Bónusz HP: 1000 -> 1200
SEER STONE
  • Mostantól ad plusz mana regenerációt
BALLISTA
  • Knockback pure sebzése: 30 -> 40
WOODLAND STRIDERS
  • HP regen: 50 -> 60
TOWN PORTAL SCROLL
  • Az ára növekedett: 50 gold -> 90 gold
BOOTS OF TRAVEL
  • Nem lehet aktiválni
  • A megvásárlása után fejleszti a Town Portal Scroll-t. Az újratöltődési idejét 40 másodpercre csökkenti és egységre is teleportálhatunk. Használat esetén nem tűnik el a TP.
  • Bónusz mozgási sebesség: 32/35% -> 38/44%
JAVELIN
  • Damage (sebzés): 100 -> 80
MJOLLNIR
  • Attack speed: +75 -> +65
ORB OF VENOM
  • 5Damage per másodperc: 5 -> 2
  • Melee (közelharci) lassítás: 12% -> 1%
  • A slow időtartama: 3mp -> 2mp
RING OF REGEN
  • Az ára csökkent: 250 -> 225
HEADDRESS
  • Nem kell hozzá Iron Branch
  • Nem ad plusz 3 All Statot
  • HP regen: 2 -> 2.5
SAGE'S MASK
  • Mana regen: 0.75 -> 1
  • Az ára csökkent: 250 -> 225
RING OF BASILIUS
  • Nem kell hozzá Iron Branch
  • Nem ad plusz 3 All Statot
  • Mana regen: 1.25 -> 1.4
BUCKLER
  • Nem kell hozzá Iron Branch
  • Nem ad plusz 3 All Statot
  • Recept ára: 300 -> 225
  • Bónusz Armor: 2 -> 2.5 (hősökre és az általuk irányított egységekre értendő)
VLADMIR'S OFFERING
  • Bónusz All Stat: +6 -> +5
  • Mana regen: 1.25 -> 1.5
VEIL OF DISCORD
  • Mana regen: 1.25 -> 1.5
BLOODTHORN
  • Hyperstone kell hozzá Crystalys helyett
  • Attack Damage: +75 -> +30
  • Attack Speed: 30 -> 85
  • Nincs esély a kritikus sebzésre
BATTLE FURY
  • Broadsword és Mithril Hammer kell hozzá, a Demon Edge és Recept helyett
BROADSWORD
  • Az ára csökkent: 1200 -> 1000
  • Damage: +18 -> +16
CRYSTALYS
  • Recept ára: 500 -> 700
  • Damage: 45 -> 34
  • Critical Strike esély: 20% -> 30%
VANGUARD
  • Nem kell hozzá recept
CRIMSON GUARD
  • Recept ára: 200-zal nőtt
ABYSSAL BLADE
  • Recept ára: 200-zal nőtt
EAGLESONG
  • Az ára csökkent: 3200 -> 3000
BUTTERFLY
  • Bónusz Agility: 35 -> 30
ETHEREAL BLADE
  • Ether Blast - az elsődleges attribútum alapján adott sebzés: 200% -> 150%
  • Ether Blast alap sebzése: 75 -> 125
KAYA AND SANGE
  • Mana veszteségnek a csökkentése: 16% -> 18%
  • Spell amplification (varázslat erősítés): 12% -> 14%
YASHA AND KAYA
  • Mana veszteségnek a csökkentése: 16% -> 18%
  • Spell amplification (varázslat erősítés): 12% -> 14%
NULLIFIER
  • Nem mute-olja az ellenfeleket (nem gátolja a tárgyak használatát)
  • Folyamatosan dispel effektet rak az ellenfélre
  • Időtartam: 6mp -> 5mp
  • Slow - lassítás: 100% for 0.4 mp -> 80% for 0.5 mp
  • Cooldown: 13 -> 11
  • Cast range: 600 -> 900
  • Bónusz armor: +5 -> +8
  • Damage: +65 -> +80
FORCE STAFF
  • Cast range:  750 -> 550 (850 az ellenfelek esetében)
  • Lehet dispell-ezni (megszüntethető az effekt)
HURRICANE PIKE
  • Cast range:  800 -> 550 (850 az ellenfelek esetében)
  • Lehet dispel-ezni (megszüntethető az effekt)
GLIMMER CAPE
  • Cast range: 800 -> 550
OBSERVER WARD
  • Látótávolság: 1600 -> 1400
HOLY LOCKET
  • Recept ára: 800 -> 500
NECRONOMICON
  • Gold és XP jutalom a szörnyecskék után: 100/150/200 -> 50/100/150
  • Recept ára: 1300 -> 1250
AEON DISK
  • Cooldow: 115mp -> 105mp
SILVER EDGE
  • Debuff: 50%-kal csökkenti a regenerációt és a gyógyítást a célponton
CLARITY
  • Időtartam: 50 -> 30 mp
  • Mana regen: 4.5 -> 6
INFUSED RAINDROPS
  • Mana regen: +0.75 -> +0.9
BOTTLE
  • Az ára: 650 -> 625
MEDALLION OF COURAGE
  • Mana regen: 0.75 -> 1.25
SOLAR CREST
  • Mana regen: 1.5 -> 1.75
RING OF HEALTH
  • HP regen: 6 -> 6.5
  • Az ára: 850 -> 825
VOID STONE
  • Az ára: 850 -> 825
PERSEVERANCE
  • HP regen: 6 -> 6.5
HOOD OF DEFIANCE
  • HP regen: 8 -> 8.5
PIPE OF INSIGHT
  • HP regen: 8 -> 8.5
  • Nem ad plusz +3 All Statot
LOTUS ORB
  • Mana igény: 75 -> 150
HELM OF IRON WILL
  • HP regen: 3.5 -> 5
  • Az ára: 900 -> 925
RING OF TARRASQUE
  • Az ára: 700 -> 600
  • HP regen: 3.75 -> 4.5
TRANQUIL BOOTS
  • HP regen: 16 -> 14

A hősökkel kapcsolatos módosítások a következő oldalon találhatóak!

Hősök

ABADDON
TALENTS
  • Level 25 Talent: 375 AoE Mist Coil -> 425
ALCHEMIST
  • Plusz Agility szintenként: 1.2 -> 1.5
ARC WARDEN
  • Alap mozgási sebesség: 280 -> 285
BATRIDER
FIREFLY
  • Firefly bónusz mozgási sebesség: 5/10/15/20% -> 4/8/12/16%
FLAMEBREAK
  • Flamebreak becsapódási sebzés: 50/75/100/125 -> 30/60/90/120
BEASTMASTER
  • Alap attack speed - támadási sebesség: 100 -> 110
WILD AXES
  • Wild Axes sebzés típus: Physical -> Magical
  • Wild Axes debuff időtartam: 10 -> 12mp
  • Wild Axes nem megy át a Spell Immunity-n (mágia ellenállás)
BLOODSEEKER
BLOODRAGE
  • Bloodrage HP töltés: 13/17/21/25% -> 10/15/20/25%
BOUNTY HUNTER
  • Új Scepter: A Shuriken Toss megkapta a Jinada képességet
  • Cast range: 650
  • Cooldown: 6mp
SHURIKEN TOSS
  • Shuriken Toss mana igénye: 135 -> 120/125/130/135
TALENTS
  • Level 15 Talent: +50 Attack Speed -> +75 Shuriken Toss Damage
  • Level 20 Talent: +125 Shuriken Toss Damage -> +60 Attack Speed
BREWMASTER
PRIMAL SPLIT
  • Primal Split Fire kispanda sebzése: 80/120/160 -> 80/130/180
  • Primal Split Fire Permanent Immolation képesség: 1mp helyett 0.5 másodpercenként sebez
TALENTS
  • Level 20 Talent: +1500 Health to Primal Split Units -> +1750
  • Level 25 Talent: -65mp Primal Split Cooldown -> -75mp
BROODMOTHER
TALENTS
  • Level 10 Talent: +200 Health -> +250
CHAOS KNIGHT
PHANTASM
  • Phantasm cooldown: 145 -> 145/135/125
REALITY RIFT
  • Reality Rift cast range: 475/550/625/700 -> 550/600/650/750
CLINKZ
DEATH PACT
  • Death Pact: nincs már maximum szint a neutral creepek esetében
BURNING ARMY
  • Burning Army sebzése: 28% -> 30%
CRYSTAL MAIDEN
FREEZING FIELD
  • Freezing Field Scepter Frostbite: 2.5 helyett 2.0 másodperc kell, hogy befagyasszon egy ellenfelet
DARK SEER
SURGE
  • Surge movement speed: 70% -> +250
  • Surge cooldown: 16/14/12/10 -> 19/16/13/10
TALENTS
  • Level 10 Talent: +90 Damage -> +125 Ion Shell Radius
DAZZ LE
  • Új Scepter. Ha bármelyik képességet használja Dazzle, automatikusan megtámadja az ellenfeleit - maximum nyolcat és maximum 800-as távolságig

  • Level 10 Talent: +75 Damage -> +60
DEATH PROPHET
EXORCISM
  • Exorcism: bónusz 20% mozgási sebességet is ad
DRAGON KNIGHT
  • Alap mozgási sebesség 5-tel nőtt
DROW RANGER
  • Gyorsabb lett a támadási animációja: 0.65 -> 0.55
EARTH SPIRIT
  • Szintenként kapott bónusz Agility: 1.5 -> 2.4
TALENTS
  • Level 10 Talent: +50 Damage -> +65
  • Level 10 Talent: +300 Rolling Boulder Distance -> +400
  • Level 20 Talent: +15% Spell Amplification -> +20%
ELDER TITAN
TALENTS
  • Level 15 Talent: +15% Magic Resistance -> +20%
  • Level 20 Talent: +100 Echo Stomp Damage -> +125
EMBER SPIRIT
SEARING CHAINS
  • Searing Chains cooldown: 14/12/10/8 -> 11/10/9/8
  • Searing Chains mana igénye: 110 -> 80/90/100/110
TALENTS
  • Level 10 Talent: +275 Flame Guard Absorption -> +350
ENCHANTRESS
SPROINK
  • Sproink távolsága: 450 -> 500
ENIGMA
  • Alap intelligence: 3-mal nőtt
BLACK HOLE
  • Black Hole sebzése: 50/100/150 -> 100/150/200
TALENTS
  • Level 15 Talent: +40 Malefice Instance Damage -> +100
GRIMSTROKE
PHANTOM'S EMBRACE
  • Phantom's Embrace sebzése: 80/170/260/350 -> 120/200/280/360
TALENTS
  • Level 15 Talent: +15% Spell Amplification -> +20%
  • Level 20 Talent: +600 Stroke of Fate Cast Range -> +800
GYROCOPTER
  • Attack backswing: 0.97 -> 0.65
  • Szintenként kapott plusz Strength: 2.3 -> 2.5
FLAK CANNON
  • Flak Cannon bónusz támadás: 3/4/5/6 -> 2/3/4/5
  • Flak Cannon cooldown: 40 -> 20mp
  • Flak Cannon időtartama: 15 -> 10mp
CALL DOWN
  • Call Down második rakéta sebzése: 100/150/200 -> 200/275/350
  • Call Down cooldown: 55/50/45 -> 90
TALENTS
  • Level 20 Talent: -25mp Call Down Cooldown -> -50mp
HUSKAR
BERSERKER'S BLOOD
  • Berserker's Blood bónusz maximum támadási sebesség: 160/220/280/340 -> 140/200/260/320
JUGGERNAUT
  • Új Scepter: ad egy új képességet Swift Slash néven - ezt aktiválva egy 0.8 másodpercig tartó mini omnislash jön létre
  • Cast Range: 650
  • Cooldown: 15mp
  • Mana igény: 100
KEEPER OF THE LIGHT
TALENTS
  • Level 10 Talent: +6% Spell Amplification -> -3s Blinding Light Cooldown
  • Level 15 Talent: +1 Will-O-Wisp Health Count -> +2 Will-O-Wisp Flicker
  • Level 20 Talent: +40% Magic Resistance -> +250 Will-O-Wisp AoE
  • Level 25 Talent: +3 Will-O-Wisp Flicker -> +3 Will-O-Wisp Health Count
KUNKKA
TALENTS
  • Level 10 Talent: +6 Armor -> +7
  • Level 25 Talent: +60% Tidebringer Cleave -> +80%
LEGION COMMANDER
TALENTS
  • Level 15 Talent: +65 Overwhelming Odds Hero Damage -> +80
LESHRAC
  • Szintenként kapott plusz Agility:2.3 -> 2.8
  • Attack backswing (támadáshoz szükséges karlendítés): 0.77 -> 0.6
PULSE NOVA
  • Pulse Nova aktiválásának mana igénye: 70/90/110 -> 70
LINA
  • Attack point: 0.75 -> 0.65
  • Attack backswing (támadáshoz szükséges karlendítés): 0.78 -> 0.6
LONE DRUID
TALENTS
  • Level 10 Talent: +125 Attack Range -> +30 Spirit Bear Movement Speed
LUNA
  • Alap Strength: 18 -> 21
  • Alap Intelligence: 18 -> 23
  • Szintenként kapott plusz Agility: 3.6 -> 3.4
LYCAN
FERAL IMPULSE
  • Feral Impulse HP regen: 1/3/5/7 -> 2/4/6/8
SHAPESHIFT
  • Shapeshift időtartam: 18 -> 22
MAGNUS
SHOCKWAVE
  • Shockwave lassításának időtartama: 0.75 -> 0.9mp
TALENTS
  • Level 10 Talent: +200 Health -> +250
  • Level 15 Talent: +75 Shockwave Damage -> +100
MARS
GOD'S REBUKE
  • God's Rebuke scepter: Nem csak az Aréna idejére, hanem véglegesen csökkenti az újratöltődési idejét
  • God's Rebuke scepter cooldown: 1.4 -> 3.5
MEDUSA
TALENTS
  • Level 15 Talent: +25% Mystic Snake Mana Gain -> +40%
MIRANA
  • Alap sebzése 2-vel nőtt
SACRED ARROW
  • Sacred Arrow sebzése: 40/120/200/280 -> 60/150/240/330
NATURE'S PROPHET
  • Attack backswing (karlendítés): 0.77 -> 0.6mp
WRATH OF NATURE
  • Wrath of Nature cooldown: 60 -> 85mp
  • Wrath of Nature: mostantól plusz 4/5/6 sebzést ad minden egyes megölt egységért 50 másodpercig
NIGHT STALKER
  • Alap Intelligence: 2-vel nőtt
  • Alap HP regen: 0.5-tel nőtt
  • Alap mozgási sebesség: 295 -> 300
TALENTS
  • Level 15 Talent: +15% Lifesteal -> +25%
  • Level 25 Talent: -40mp Dark Ascension Cooldown -> -60mp
OGRE MAGI
  • Alap armor: 1-el csökkent
PHOENIX
  • Alap HP regen: 0.5 -> 1
  • Alap sebzés: 2-vel nőtt
PUCK
  • Alap sebzés: 2-vel csökkent
PUDGE
  • Alap HP regen: 0 -> 1
FLESH HEAP
  • Flesh Heap: mostantól 8/10/12/14% mágia ellenállást ad a HP regen helyett
PUGNA
NETHER WARD
  • Nether Ward mana szívás: 0.3/0.6/0.9/1.2% -> 0.6/0.8/1/1.2%
LIFE DRAIN
  • Life Drain sebzés: 175/275/375 -> 150/225/300
  • Life Drain cooldown: 22 -> 7mp
  • Life Drain Scepter bónusz sebzés szintenként: 200/300/400
  • Life Drain megtörésének távolsága: 1000 -> 900
QUEEN OF PAIN
SHADOW STRIKE
  • Shadow Strike lassítása: 20/30/40/50% -> 20/35/50/65%
SONIC WAVE
  • Sonic Wave cooldown: 135 -> 125mp
RIKI
TALENTS
  • Level 15 Talent: +35 Damage -> +30
RUBICK
FADE BOLT
  • Fade Bolt mana igénye: 120/130/140/150 -> 135/140/145/150
SAND KING
CAUSTIC FINALE
  • Caustic Finale lassításának időtartama: 3 -> 3/3.5/4/4.5mp
  • Caustic Finale: mostantól a támadási sebességet is lassítja
EPICENTER
  • Epicenter sebzése rengésenként: 110 -> 110/120/130
SHADOW DEMON
DEMONIC PURGE
  • Demonic Purge sebzése: 250/350/450 -> 300/400/500
SILENCER
  • Intelligence lopás mostantól a Glaives of Wisdom részét képezi
TALENTS
  • Level 15 Talent: +12% Arcane Curse Slow -> +14%
SLARK
POUNCE
  • Pounce scepter - ugrási távolsá: 1200 -> 1100
SNAPFIRE
  • Kapott Scepter képességet: Gobble Up.
  • Bekaphatja az egyik csapattársát és kiköpheti egy tetszőleges területre.
  • Stun időtartam: 1.5mp
  • Az adott területen 100-at sebez másodpercenként és 3 másodpercig tart
  • A gyomrában egy társ maximum 3 másodpercig maradhat
  • Cooldown: 40mp
  • Cast Range 150

SCATTERBLAST
  • Scatterblast cooldown: 10 -> 13/12/11/10mp
SNIPER
  • Alap sebzése 4-gyel nőtt
HEADSHOT
  • Headshot sebzése: 30/60/90/120 -> 20/50/80/110
ASSASSINATE
  • Assassinate Scepter cast time: 1 -> 0.5 mp
SPECTRE
  • Alap HP regen: 1.5 -> 2.5
SHADOW STEP
  • Shadow Step scepter képesség cooldown: 70mp -> 35mp
SPIRIT BREAKER
  • Új Scepter.
  • Charge of Darkness mozgási sebességét 100-zal növeli
  • Cooldown: 5-tel csökken
STORM SPIRIT
  • Alap támadási sebesség: 100 -> 110
SVEN
  • Alap mozgási sebessége 5-tel nőtt
TECHIES
TALENTS
  • Level 25 Talent: +25 Mines Movement Speed -> +75
TEMPLAR ASSASSIN
PSIONIC PROJECTION
  • Psionic Projection scepter ability cast time: 2 -> 1mp
TERRORBLADE
METAMORPHOSIS
  • Metamorphosis Scepter képesség mostantól elválik az alaptól
  • Cooldown: 90mp
TALENTS
  • Level 10 Talent:+20 Movement Speed -> +25
  • Level 10 Talent: +15% Evasion -> +20%
  • Level 15 Talent: +250 Health -> +300
  • Level 15 Talent: +25 Attack Speed -> +30
  • Level 20 Talent: -8mp Reflection Cooldown -> -10mp
TIDEHUNTER
  • Alap strength 3-mal nőtt
TINKER
TALENTS
  • Level 10 Talent: +125 Cast Range -> +150
  • Level 15 Talent: +2s March of the Machines Duration -> +3s
TINY
  • Attack backswing (karlendítés): 1 -> 0.7mp
TREANT PROTECTOR
NATURE'S GUISE
  • Nature's Guise regen erősítés: 25% -> 40%
TUSK
  • Alap mozgási sebessége 5-tel nőtt
ICE SHARDS
  • Ice Shards sebzése: 60/120/180/240 -> 70/140/210/280
UNDYING
TOMBSTONE
  • Tombstone zombies sebzése: 36 -> 46
URSA
FURY SWIPES
  • Fury Swipes sebzése: 7/14/21/28 -> 10/20/30/40
OVERPOWER
  • Overpower - ütések száma: 4/5/6/7 -> 3/4/5/6
  • Overpower cooldown: 16/14/12/10 -> 16/13/10/7mp
  • Overpower mana igénye: 75 -> 55/60/65/70
ENRAGE
  • Enrage: nem erősíti a Fury Swipes képességet
  • Enrage időtartam: 4 -> 4/4.5/5mp
  • Enrage cooldown 70/50/30 -> 50/40/30mp
  • Enrage: mostantól plusz 50% Status Resistance-t ad
TALENTS
  • Level 25 Talent: +80% Status Resistance -> +3 Overpower Attacks
VENGEFUL SPIRIT
MAGIC MISSILE
  • Magic Missile cast range: 500 -> 550
  • Magic Missile sebzés: 100/175/250/325 -> 90/180/270/360
VIPER
VIPER STRIKE
  • Viper Strike sebzés: 60/100/145 -> 80/120/160
TALENTS
  • Level 10 Talent: +8% Spell Lifesteal -> +10%
VISAGE
  • Alap támadási sebesség: 100 -> 110
SOUL ASSUMPTION
  • Soul Assumption: 1375 helyett 1500 sugarú körben érzékeli és gyűjti be a sebzést
  • Soul Assumption cast range: 900 -> 1000
TALENTS
  • Level 25 Talent: -2mp Gravekeeper's Cloak -> +6 Gravekeeper's Cloak Stacks
VOID SPIRIT
  • Kapott Scepter képességet
  • Resonant Pulse charge alapú lesz
    • Alapból 2 charge-ot kap, és a sebzés mellett silenceli az ellenfelet 2 másodpercre
WARLOCK
SHADOW WORD
  • Shadow Word cast point: 0.5 -> 0.4
TALENTS
  • Level 10 Talent: +150 Cast Range -> +175
  • Level 20 Talent: 300 Shadow Word AoE -> 375
WEAVER
  • Alap Intelligence: 13 -> 16
  • Szintenként kapott Intelligence: 1.8 -> 2.0
  • Alap mana regen: 0.4 -> 0.75
SHUKUCHI
  • Shukuchi mozgási sebesség bónusz: +225 -> +220/240/260/280
WINDRANGER
  • Szintenként kapott Intelligence: 3->o 3.6
WINTER WYVERN
COLD EMBRACE
  • Cold Embrace: mostantól gyógyításnak számít a HP regen helyett
WITCH DOCTOR
  • Paralzying Casks mana igénye: 110/120/130/140 -> 80/100/120/140
DEATH WARD
  • Death Ward Scepter: nincs mostantól limit, hogy hányat pattanhat a lövedék
WRAITH KING
VAMPIRIC AURA
  • Vampiric Aura lifesteal: 6/12/18/24% -> 5/10/15/20%
  • Vampiric Aura lifesteal és sebzés a Wraith Kingen 1.5x értékkel bír
ZEUS
  • Alap mozgási sebesség: 295 -> 300
  • Attack point: 0.45 -> 0.35

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!