A home office miatt lassul a játék fejlesztése, kisebb frissítések pedig kimaradnak

Rövid távon korlátozza, hosszú távra viszont egyelőre nem tudni mennyire bolygatja meg a koronavírus a fejlesztők munkáját.

A koronavírus miatt egyre több helyen vezetik be a home office fogalmát, a járvány lassítása érdekében ugyanis az a legjobb, hogy aki csak teheti otthon marad. Sok munkát innen is meg lehet oldani szerencsére, és úgy tűnik a Ubisoftnál is megtalálták a megoldást, hogy mindenkit biztonságban tudjanak, de a játék fejlesztése és karbantartása sem sínyli meg ezt az időszakot. Vagyis ez nem teljesen fedi a valóságot, mert a legutóbbi közleményük szerint nem minden történik úgy a következő hetekben, mint azt szerették volna.

A napi rutinjuk a Rainbow Six: Siege kapcsán nem változik a COVID-19 jelenléte miatt, azonban a kisebb patchek nem fognak megjelenni a közeljövőben. Ez nem befolyásolja majd azokat a frissítéseket, melyek már nagyjából készen állnak az élesítésre. Viszont fel kell térképezniük a jövőbeni tartalmakat, hogy ez a korlátozott helyzet mennyire nyomhatja rá a bélyegét a későbbre ütemezett terveikre. Természetesen folyamatosan tájékoztatják majd a közösséget. Ha pedig bármilyen nagyobb változás történik, akkor arról is beszámolnak.

Szerencsére az Operation Void Edge gond nélkül megérkezett az éles szerverekre, és minden előre beharangozott újdonságot belepakoltak a fejlesztők, viszont már most jelezte a közösség a kisebb-nagyobb problémákat, mint például a hangok keszekuszasága. Remélhetőleg ezeknek a javítása nem várat majd sokat magára, de ha mégis, akkor türelmesnek kell lennie a játékosoknak, mert nem tud olyan gördülékenyen dolgozni a Ubisoft minden apróságon.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!