Az e-sport után jön az e-iskola!

Az e-sport után jön az e-iskola!

E-sport Anyu új minisorozatot indít, amiben szülőkkel, tanárokkal és diákokkal beszél a koronavírus okozta átalakult helyzetről.

Teljesen megváltozott az életünk. Két hete pénteken még iskolába jártak a gyerekek, a múlt héten pedig már távoktatás folyt. Komoly próbatételt jelent ez gyereknek, szülőnek, tanárnak egyaránt. Bár az igazat megvallva, a gyerekek viselik szerintem a legkönnyebben.

Ők azok, akik készség szinten használnak mindenféle kütyüt, játékot, és rendszert, valamint folyamatosan jelen vannak a közösségi média felületeken is, így nekik okozott talán a legkevesebb megrázkódtatást az átállás (halkan jegyzem meg, a sokat szidott gamerek és gamer szülők előnyben). Ebben a mini sorozatban körüljárjuk a helyzetet a szülő, a tanár és a diák szemszögéből is. Nézzük először, hogy hogyan élték meg a szülők az első hetet.

Minél kisebb a gyerek, annál nagyobb problémát okoz a távoktatás a szülőnek. Töménytelen helyen kellett regisztrálni, letölteni, alkalmazni, stb. Az egyik barátnőm két kicsi, alsó tagozatos gyermekkel tanul nap, mint nap. Nincs távol tőle az informatika, amikor Ádiról beszélgettünk egyszer, akkor mesélte, hogy a kollégiumban ő is sokat „csézett” a fiúkkal.

Amikor megkérdeztem, hogy, hogy bírja, és hogyan csinálja, az első nap csak ennyit mondott:

"Semmi jó. Tanulunk, mint a hülye. Sok van és nulla magyarázat. Magyar, ének, környezet.  A kicsivel a betűket. Matek… Mondtam jelentkezzenek, mert egyszerre nem tudom mind a kettőt."

Szerencsére többen érezték így és a közösségi oldalon egy tapasztaltabb tanárnő így fakadt ki:

„Kedves Kollégák! Kérem, ne terheljétek túl a tanulókat és a szülőket! A szülők nem rendszergazdák! Most az egyszerűség a lényeg! Egy mobillal kitölthető online teszt és egy kézzel írott feladat beküldése fényképen bőven elég! Szülők dolgoznak! Hazaér pánik! Mit hogy kell csinálni! Nem az a lényeg, hogy úgy haladjunk, mint az iskolában az órán! Ha betolunk 6 órányi anyagot egy napra és a gyerek csak szülői segítséggel tudja feldolgozni, akkor kipurcan a gyerek és a szülő is egy hét alatt és elmegy mindenki kedve az egésztől! Akkor, sikeres amit csinálunk vagy csak letudtuk ami elő van írva?”

Nem tudom, hogy minek a hatására, de másnap már javult a helyzet, és barátnőm erről számolt be:

"Ma kicsit könnyebb. Nem volt olyan sok. De, mellette szinte semmit nem tudok csinálni."

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Egy másik, középiskolás gyereket nevelő barátnőm azt mesélte, hogy üzenetet kapott a tanártól:

"Tisztelt szülő, értesítem, hogy gyermeke nem küldte be a házi feladatot időre és nem is regisztrált a kért felületen."

A gyerek állította, hogy a másik csoportba már beregisztrált és azon is rajta van minden, de ez nem volt így elegendő, mert mindkét felületet használták.  A szülő majd elsüllyedt szégyenében. Másnapra itt is normalizálódott a helyzet.   

A kisgyerekeseknek az is hatalmas probléma, hogy iskolaidőben meg van oldva a gyerekek napközbeni felügyelete, most viszont nincs iskola, a nagyszülők pedig nem bevethetőek. A szülők egyelőre szabadságot vesznek ki, vagy táppénzre mennek, de ugye ezek nem végleges megoldások. A körülöttünk lévő országok közül van olyan, ahol a 12 éven aluli gyermeket nevelő szülők azonnal fizetett szabadságra mehettek.

Ismerőseim közül, akinek már kicsit nagyobb gyermeke van, és pár órára magára hagyható, úgy próbálja megoldani a helyzetet, hogy fél napot dolgozik, fél napot otthon van, tehát megosztja a szabadságát. A kicsiket viszont nem lehet egyedül hagyni, így délelőtt az egyik szülő, délután a másik szülő vigyáz a gyerekekre, tanul velük és közben helytáll a munkahelyén is.

Ezek a problémák azonban eltörpülnek akkor, amikor egy színésznő barátnőm posztját olvastam,- aki mellesleg folyamatosan támogatja a leszakadt borsodi gyerekeket -, amikor arról számol be, hogy mekkora szakadék lesz most egy átlagos gyerek és egy mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű gyerek között. Semmi esélyük ugyanis a tanulásra, hiszen se számítógép, se internet, se okos telefon nem áll rendelkezésre. És sajnos, a szülőknek nem is ez a legnagyobb problémájuk, munkahely és pénz hiányában a mindennapi betevő falatért küzdenek…

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!