Kijavították a Consulate hibát és újra elérhető a pálya, de csak PC-n

Kijavították a Consulate hibát és újra elérhető a pálya, de csak PC-n

A múlthéten felfedezett fényeket érintő hibát nagyjából egy hét alatt sikerült orvosolnia a fejlesztőknek, viszont nem élesítik mindegyik platformon.

Az előző héten, ha esetleg hiányzott volna Consulate, akkor annak nyomós oka volt. A Ubisoft ugyanis kivette a játékból egy nem várt fényerő glitch miatt. Ennek eredményeként úgy tűnt, mintha szándékosan kapcsolták volna le egyes helyeken a lámpákat, és sötétebb lett az egész pálya. Volt néhány helyiség, amelyben ennek ellenére még lehetett azért látni, de akadt olyan is, ahol komoly problémát okozott vizuálisan a sötétség. Persze a közösségből ez néhányakat pozitívan érintett, a nagy többség viszont a nemtetszését fejezte ki, és később a fejlesztők is elismerték, hogy ezt az apróbb dolgot figyelmen kívül hagyták az elmúlt időszakban. Mégis úgy tűnik nagyobb gondot okozott, mint azt gondolták volna.

Ez nem újdonság a Ubisoft részéről, hogy kivesznek egy hibás elemet a játékból, Clash számtalanszor eltűnt már, majd vissza is tért a játékosok nagy örömére vagy bánatára.

Mindenesetre most megjött a fix, melyet tegnap élesítettek, így Consulaten újra pöröghet az akció, viszont ezt egyelőre csak a PC-sek élvezhetik. A konzolos közösségnek egészen a Year 5 Season 1.2-es patchig kell várniuk a javításra. Persze Custom és Elimination (Lone Wolf Hunt) módban továbbra is megtalálható.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!