K&H MNEB R6S - A 5. hét csapata: Új arcok a legjobbak között

K&H MNEB R6S - A 5. hét csapata: Új arcok a legjobbak között

Elképesztően erős a mezőny, mi sem mutatja ezt jobban, minthogy újra új arcok tűntek fel a hét legjobbjai között.

Fokozódik az izgalom a K&H MNEB második szezonjában, Rainbow Six: Siegeben ugyanis kezdenek kialakulni a mezőnyben az erőviszonyok. A Salamander hasít, és bár két fronton is helyt kell állniuk - két hete elindult számukra a Challenger League -, a magyar bajnokságban mégis veretlenül vezetik a tabellát. Már a második 7:0-ás mérkőzésüket produkálták, legutóbbi áldozatuk pedig a Volgare volt. Az egész csapat szenzációsan teljesít, viszont Rep 1.83-as ratingje, 5-ös K/D mutatója, 71%-os SVR-je, valamint 86%-os KOST-ja mindenki felé emelte. Nem csak ezen a meccsen, de az egész fordulóban. Mérkőzésen ő plantelt csak, és a legtöbb kill is a nevéhez fűződik. Ódákat lehetne zengeni róla, de igazából nem is ez lehet félelmetes az ellenfelek számára, hanem inkább az, hogy ki állítja meg a Salamander menetelését.

A WiLD szintén magabiztos győzelmet aratott, és robog utánuk, nem akar leszakadni a gárda az éllovastól. PoPet egy kiváló játékos, és mindig hozta a magabiztos játékot, ráadásul a Legion Lecke sorozatban rengeteg olyan trükköt mutatott már, ami jól jöhet kezdő és haladó R6S játékosoknak is. A Plague ellen viszont ő lett a mérkőzés embere. Egyszer hatástalanította a Defusert, emellett az összes körnek majdnem a felét túlélte, és egyedüliként jóval 10 felett állt meg a kill számlálója. A kapitány 1.54-es ratingje (a második 1.21-el végzett) többet mond minden szónál.

A szezon előtt még sokan leírták talán az Illés Akadémia Spiritet, és az átalakult csapatban a tavaly még aktívan játszó Casanova sem kapott szerepet, csak menedzserként. Erre elkezdtek nyerni, valamint néhány fordulóval ezelőtt ő is újfent beállt játszani, és mostanra odáig jutott, hogy nem csak a játékon kívül, de egy párharcban is vezéregyéniséggé lépett elő. A játéknap és a bajnokság egyik legjobb ratingjét produkálta (1.64), valamint a 13 killjéből 3 nyitó volt. A körök kétharmadában nem tudták őt kiszedni, és a vezetésével újabb nagyon fontos 3 pontot szerzett a csapata.

A Nevermore és a Budapest Five bár nem játszott rangadót, és végül sima győzelemmel az utóbbi ötös örülhetett, mégsem lehet elmenni szó nélkül Ad9m játéka mellett. Volt két nyitó fragje, egyszer leszedte a Defusert, és a párharcban a második legjobb ratinget kapta (1.20). Egyedül a másik oldalon Centerhalf múlta felül, ő 1.54-es ratinggel büszkélkedhet. Nem véletlen ez a mutató, 13 killhez csak 6 halál párosult, ami így a forduló 4. legjobb K/D aránya lett. Amíg ő élt az NmG-nek volt félnivalója, és mivel a körök 40%-át megúszta épp bőrrel, így nem volt kérdés a BP5 diadala.

A negyedik hét csapatának tagjai: Casanova (IAS), Centerhalf (BP5), Rep (SGG), PoPet (WiLD), Ad9m (NmG)

  • Casanova 13/5/4
  • Centerhalf 13/0/6
  • Rep 10/4/2
  • PoPet 13/0/6
  • Ad9m 9/3/7

A K&H MNEB R6S 6. fordulóját április 11-én szombat 16 órától te is élőben követheted és még pontokat is szerezhetsz az alábbi csatornán!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!