Lassítanák a játékot, egy halom tárgyat és hőst módosítottak

A leginkább a mozgási sebességet variálták, és ezáltal jó pár tárgy és még több hőshöz is hozzányúltak.

A 7.26 eddig elég ellentmondásosnak tűnik, először az új számmal ellátott frissítés első kiadása nyúlfarknyira sikeredett, másodszor a folytatásban már igencsak hozzányúltak a játékhoz. Kicsit úgy tűnik, mintha a játék egy-két alapmechanikáját szeretnék módosítani, hogy valamelyest lassuljon a játék. Most leginkább a sebességet vették górcső alá, és amint az látszik egy cseppet lelassulnak majd a karakterek, és a bónuszok is kevesebbet érnek majd. Drasztikusan nem módosítottak semmit, ez inkább egy kis finomhangolás IceFrog és a csapat részéről, de elképzelhető az is, hogy csak tapogatóznak, mert valami sokkal nagyobb frissítésen törik a fejüket, így annak szeretnének megágyazni.

ÁLTALÁNOS

  • A kill streakért járó XP bónusz csökkent az alábbi formula szerint: 30->100 * Level (szint) helyett 20->90 * Level (szint)

TÁRGYAK

BOOTS OF SPEED
  • Százalék helyett konstans értékkel nő a sebesség és ez igaz minden cipőre: +15% -> +45
POWER TREADS
  • +15% -> +45
ARCANE BOOTS
  • +15% -> +45
PHASE BOOTS
  • +15% -> +45
  • Aktív állapotban: 22% -> 20%
TRANQUIL BOOTS
  • Aktív állapotban: +26% -> +75
  • Inaktív állapotban: +18% -> +50
GUARDIAN GREAVES
  • +17% -> +50
BOOTS OF TRAVEL
  • 38/44% -> +110/130
SPIDER LEGS
  • +28% -> +65
FORCE BOOTS
  • +40% -> +115
WOODLAND STRIDERS
  • +50% -> +140
YASHA
  • Bónusz mozgási sebesség: +20 -> +8%
MANTA STYLE
  • Bónusz mozgási sebesség: +20 -> +8%
SANGE AND YASHA
  • Bónusz mozgási sebesség: +30 -> +10%
YASHA AND KAYA
  • Bónusz mozgási sebesség: +30 -> +10%
TRIDENT
  • Bónusz mozgási sebesség: +30 -> +10%
DRUM OF ENDURANCE
  • Csökkent a bónusz mozgási sebesség: 13% -> 12%
SPIRIT VESSEL
  • Nem kell már hozzá Wind Lace (nem is ad plusz mozgási sebességet)
  • Létrehoz egy negatív aurát, amely: csökkenti az ellenfél életerő regenerációját, gyógyítását és életerőszívását (lifesteal) 20 százalékkal 1200-as körben
  • Soul Release: az ellenségre rakott debuff regen csökkentése 60% helyett 35%
  • A recept ára megnőtt: 750 -> 1000
RING OF BASILIUS
  • A recept ára megnőtt: 150 -> 175
HEADDRESS
  • A recept ára megnőtt: 150 -> 200
SOUL RING
  • A recept ára megnőtt: 250 -> 300
VLADMIR'S OFFERING
  • Az életerőszívás csökkent: 25% -> 20%
  • A recept ára megnőtt: 550 -> 600
MEKANSM
  • A recept ára megnőtt: 950 -> 1000
PIPE OF INSIGHT
  • A recept ára megnőtt: 1000 -> 1200
LOTUS ORB
  • Nőtt a Manaigénye: 150 -> 175
SILVER EDGE
  • Nem csökkenti a regenerációt
EYE OF SKADI
  • Csökkenti az összes regenerációt, gyógyítást és az életerőszívást (lifesteal) 35 százalékkal
NULLIFIER
  • A Debuffot nem lehet megszüntetni
BLADE MAIL
  • Kevesebb Intelligence-t ad: 10 -> 8

HŐSÖK

ALCHEMIST
GREEVIL'S GREED
  • Greevil's Greed felső határa csökkent: 20/24/28/32 ->18/22/26/30
  • Greevil's Greed - az alap bónusz arany csökkent: 4 -> 3
  • Greevil's Greed - Bounty Rune szorzó csökkent: 2/2.5/3/3.5 -> 1.5/2/2.5/3
BATRIDER
FIREFLY
  • Firefly mozgási sebesség bónusz: 4/8/12/16% -> 4/7/10/13%
BLOODSEEKER
THIRST
  • Thirst mozgási sebesség bónusz: 12/24/36/48% -> 14/24/34/44%
BOUNTY HUNTER
TRACK
  • Track - maga a hős kevesebb aranyat kap a killekért: 150/250/350 -> 130/225/320
BREWMASTER
PRIMAL SPLIT
  • Primal Split Permanent Immolation sebzése: 20/40/60 -> 25/50/75
BROODMOTHER
SPIN WEB
  • Spin Web bónusz mozgási sebessége: 25/40/55/70% -> 20/35/50/65%
CHAOS KNIGHT
PHANTASM
  • Phantasm CD-je csökkent: 145/135/125 -> 125
CHEN
DIVINE FAVOR
  • Divine Favor HP regen: 2/3/4/5 -> 1.25/2.5/3.75/5
CLINKZ
SEARING ARROWS
  • Searing Arrows sebzése: 20/30/40/50 -> 30/40/50/60
  • Searing Arrows manaigénye: 6/8/10/12 -> 9/10/11/12
DEATH PROPHET
  • Az alap mozgási sebessége csökkent: 315 -> 310
EXORCISM
  • Exorcism bónusz mozgási sebessége: 20% -> 16/18/20%
  • Exorcism manaigénye nőtt: 200/300/400 -> 250/350/450
DRAGON KNIGHT
  • Strength - szintenként ennyit kap: 3.6 -> 3.4
ELDER DRAGON FORM
  • Elder Dragon Form Scepter: nem növeli mostantól a attack ranget (támadási távolság)
DROW RANGER
  • Az alap armorja 2-vel nőtt
EMBER SPIRIT
SEARING CHAINS
  • Searing Chains CD-je: 11/10/12/8 -> 13/12/11/10
KEEPER OF THE LIGHT
BLINDING LIGHT
  • Blinding Light CD-je: 14 -> 20/18/16/14
WILL-O-WISP
  • Will-O-Wisp CD-je: 120 -> 130
LESHRAC
PULSE NOVA
  • Pulse Nova sebzése nőtt: 100/140/180 -> 100/150/200
LONE DRUID
TALENTS
  • Level 25 Talent: 0.25 Spirit Bear Base Attack Time helyett 0.2
LUNA
  • A támadási animációja (Attack animation) javult: 0.46 -> 0.35
NIGHT STALKER
  • Az alap mozgási sebessége csökkent: 300 -> 295
OGRE MAGI
BLOODLUST
  • Bloodlust bónusz mozgási sebesség csökkent: 8/10/12/14% -> 7/9/11/13%
OUTWORLD DEVOURER
ARCANE ORB
  • Arcane Orb sebzése nőtt: 5/7/9/11% -> 6/8/10/12%
PHOENIX
FIRE SPIRITS
  • Fire Spirits CD-je: 45/40/35/30 -> 51/44/37/30
SUPERNOVA
  • Supernova scepter upgrade: mostantól nem lehet aktiválni a Sun Ray képességet
TALENTS
  • Level 20 Talent: +1.25s Supernova Stun Duration -> Sun Ray During Supernova
PUGNA
DECREPIFY
  • Decrepify cast range: 700 -> 400/500/600/700
NETHER WARD
  • Nether Ward időtartama: 30 -> 18/22/26/30
RAZOR
  • Az alap mozgási sebessége csökkent: 285 -> 280
STORM SURGE
  • Storm Surge: a társaknak adott bónusz mozgási sebesség is csökkent: 3/5/7/9% -> 2/4/6/8%
SLARDAR
  • Sprint sebesség: 20/28/36/44% -> 18/26/34/42%
  • Sprint sebesség vízben: 25/48/66/94% -> 25/45/65/85%
SPIRIT BREAKER
BULLDOZE
  • Bulldoze bónusz mozgási sebessége: 14/20/26/32% -> 12/18/24/30%
VOID SPIRIT
TALENTS
  • Level 10 Talent: +30 Damage helyett +25
WRAITH KING
VAMPIRIC AURA
  • Vampiric Aura sebzése csökkent: 6/12/18/24 -> 4/10/16/22

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Neked bejön a 7.26a patch?

  • 100 %
  • 0 %
  • 0 %