Hirdetés

Ismét őrült rekordot megy a TI nyereményalapja az új Battle Pass miatt

Annyió jóval telerakták, hogy az ember csak kapkodja a fejét, hogy mit is szerezzen meg belőle. A másik kérdés, hogy ezt az összeget vajon mire költi majd a Valve, mert egyelőre úgy tűnik idén nem lesz világbajnokság.

Hirdetés

Május 25-én adták ki a TI10-hez szánt új Battle Passt, de a The International 2020 léte egyelőre még a koronavírus miatt bizonytalan. Ez nem akadályozta meg a közösséget abban, hogy ismét elképesztő összeggel támogassák a kiadót és magát a versenysorozatot. Az első 12 órában ugyanis átlépte az 5.6 milliós határt, félmillióval többet, mint tavaly ennyi idő után, majd a megjelenést követő 17. órában már a 7 milliót is maga mögött hagyta. Tavaly ilyenkor "csak" 6.6 millánál járt a BP. Miért képes az igazából időnként csökkenő, de általánosságban mégis stagnáló közösség ennyi pénzt áldozni erre az extra tartalomra? Nos, erre a választ maga a Battle Pass adja meg, mert idén is kitettek magukért a fejlesztők.

Kezdjük ott, hogy háromféle csomag közül lehet választani - de persze szinteket továbbra is lehet vásárolni:

  1. szintű 9.99 euró ~ 3.500 Ft
  2. 50. szintű 29.35 euró ~ 10.500 Ft
  3. 100. szintű 44.99 euró ~ 15.800 Ft

Cavern Crawl

Tavaly Jungle Expidition néven jelent meg, most viszont egy kicsit változtattak ezen a labirintuson, ahol a meccsek megnyerése és különböző feladatok teljesítése mellett folyamaotsan előre haladhatunk. A végén ugyanúgy három hős különböző skinje várja a legbátrabbakat és legügyesebbeket. Emellett viszont egy csomó szintet is ki lehet még szedni a BP-hez, ha itt bolyongunk és igyekszünk végigjárni minden pontját az útvesztőnek. Idén a Spirit Breaker, Nyx Assassin és a Slark fanok örülhetnek jobban a kis játék miatt.

Speciális nyári esemény

Egyelőre erről nem tudni sokat, hiszen ezt még nem nyitották meg, mivel csak később érkezik a játékba. Már első ránézésre jobbnak tűnik, mint az egy esztendővel korábbi Wrath of the Mo'Rokai. Ezen a pályán valószínűleg különböző rejtélyeket kell megoldani, és többféle módon is lehet teljesíteni a küldetéseket a jutalmak elnyerése érdekében.

Guild

Hosszú idő után újra bekerült a Dota 2-be ez a funkció. Ezzel lehetősége lesz mindenkinek saját közösséget létrehozni, de csatlakozhat már meglévőhöz, így együtt dolgozva még sikeresebben érhetik a játékosok a kíván extra tartalmakat és céljaikat. Természetesen magát a Guildot is lehet szintezni. Már meg is alakult az első magyar közösség, a játékon belül HD2 néven találjátok meg. Az első Guild betelt, de biztosan lesz belőle több verzió, így senki sem marad le.

3 Arcana

Az eddigi évekhez képest most rögtön 3 arcanat is belepakolt a BP-be a Valve. Most kapott egyet a Wraith King, és régi motorosoknak óriási nosztaliga élményt jelent majd az új kinézete:

Rajta kívül Queen of Pain és Windranger is megváltozik majd, ha valaki eléri a 445. és az 575. szintet. A Skeleton King, aki a The One True King nevet viseli, már a 375. szinten beszerezhető. Ezen kívül lesz két Persona is, az egyiket az Anti-Mage kapja, míg a másik a Pudge. A hard carryből női verzió készült el, a hentesből pedig egy játékmacira hasonlító aranyos kis kampós gyilkos. Pudge új változatát a 255., míg Antiné-Mage-t a 305-ig szintent lehet begyűjteni.

Sideshop

Habár a hagyományos értelemben már nincs oldalon bolt, most bizonyos részét visszahozták a játékba. A meccsek során lehet találni vagy szerezni olyan valutát, amit itt el lehet költeni és értékes termékek üthetik ezáltal a bátor kalandorok markát.

A Treasure I pedig az alábbi finomságokat tartalmazza:

És ez még csak a felszín, érdemes alaposan átnézni a TI10 Battle Passt, mivel új térképet és megannyi újdonságot rejt még magában. Te megvetted már?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Neked bejön a Battle Pass?

  • 50 %
  • 13 %
  • 38 %
Hirdetés
2 db hozzászólás
  • nagyonjo33 1 hónapja
    Lehet még a végén megtartják idén a TI-t vagy csak most akkor 100% megy a valvehoz és 0% a nyeremény alapba
    0 0 Válasz
  • hun_hetek 1 hónapja
    Nekem nagyon tetszik a battle pass
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?