A brazil Riot Games megvillantotta az új VALORANT ügynököt

A brazil Riot Games megvillantotta az új VALORANT ügynököt

A fejlesztők elkezdték csepegtetni az első információkat.

Noha a VALORANT csak június 2-án tér vissza, információból valószínűleg nem lesz hiány addig se, ugyanis a brazil VALORANT Twitter tegnap este egy rövid hype videóban, illetve egy hosszabb YouTube videóban megmutatta az új ügynököt. Egyelőre nem ismertek a képességei, a neve, a története, viszont azt már tudhatjuk, hogy nagyon lila.

Érdemes itt megemlíteni, hogy áprilisban a leakerek előszedtek egy sor szinkronhangot, amelyben a meglévő ügynökök egy Sabine névre keresztelt, vámpírszerű karakterre reagálnak. Habár a videóban megjelenő karakter közel úgy sem fest, mint a Riot által megmutatott, még simán lehet ő Sabine, ugyanis Raze korai artja is teljesen máshogy festett.

Időközben az angol VALORANT Twitterre is új háttér került, amelyen ez a szöveg áll: Ignition, Episode_01.

Egyesek szerint a Battle Pass fogja kapni ezt a nevet, míg mások arra tippelnek, hogy a játék teljes első szezonját fogják ezzel azonosítani. A sasszeműek azt is kiszúrhatták, hogy az új karakter szintén rajta van már ezen a képen.

Június 2-án a VALORANT visszatér.

Neked első látásra hogy tetszik az új ügynök?

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!