A közösség nem tetszését követően buffolta a Valve a Battle Passban a pontszerzést

A közösség nem tetszését követően buffolta a Valve a Battle Passban a pontszerzést

A Battle Pass szintezése egy kicsit barátságosabb lett, miután a Valve a a panaszok miatt megnövelte a jutalom pontokat, valamint néhány további boostot is belerakott a legújabb frissítésbe.

Egy héttel a TI10 Battle Pass kiadását követően - mely egyébként elképesztő rekordot megy, jelenleg 12 milliónál is több gyűlt már össze - a közösség egy nagyobb része nem volt éppen elragadtatva a jutalmazási és szintezési rendszertől. Annak ellenére, hogy ebben az esztendőben több új feature és módszer szolgál arra, hogy az ember Battle Pointot szerezzen, mégis sokak szerint lassabban lehet haladni felfelé a szintekben, és a bónuszok sem kielégítőek. Rámutattak arra is, hogy a 100. szint alatt tulajdonképpen nagyon kevés jutalmat ad csak a Battle Pass, emiatt pedig jóval többet kell rákölteni vagy már eleve a 100-as csomagot érdemes csak megvásárolni a kellő élmény eléréséért.

Jött is a válasz a fejlesztőktöl, amiben elmondták, hogy összehasonlították a tavaly adatokat a szintezés kapcsán az ideivel, és a következő eredményt kapták: az összes szintet figyelembe véve átlagosan a játékosok 1,95%-kal több ingyen szintet kapnak 2019-hez képest.

"Sőt, ha csak azokat a játékosokat vesszük figyelembe, akik egy hét után a 200. szint alatt maradtak, akkor átlagosan 7,91% -kal több ingyenes szintet szereztek, mint tavaly." - magyarázta Valve.

Ez persze nem jelentette azt, hogy ne hallgattak volna a játékosokra, ezért összeállítottak egy csomagot, amelyben kicsit buffolták a boostokat, és a Battle Point jutalmak a következők szerint módosulnak:

  • A fogadásokért járó bónusz battle point 50%-kal nőtt
  • A Guild contract-ért járó bónusz battle point 100%-kal nőtt
  • A Recycling-ért (újrahasznosítás) járó Sideshop gold 65%-kal nőtt
  • A Guild contract-ért és upgradekért járó Sideshop gold 100%-kal nőtt
  • Azok, akik már használták a Side Shop recycle funkcióját kapnak némi extra aranyat

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!