Ezek a csapatok már biztosan ott lesznek a K&H MNEB PUBG döntőjében

Habár két forduló még hátra van az alapszakaszból, több csapat is már bebiztosította magának a döntő szereplést.

10 hete nyüstölik már a PUBG térképeit a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság résztvevői, több tucat csapat fordult már meg a harcmezőkön, hogy próbára tegye magát az ország legjobbjai ellen. Mivel az alapszakasz összesen 12 hétig tart, így az erőviszonyok már többnyire kirajzolódtak, jelentős számú olyan csapat van már a kupasorozaton, akik bebiztosították a továbbjutásukat.

Nézzük is meg, hogy hogy néz ki jelenleg az összesített tabella.

Ahogy az látható, a Budapest Five továbbra is vezeti a K&H MNEB-et, viszont az a néhány alkalom, amikor kihagyták a zárt fordulókat bizony most nagyon érződik, ugyanis az iTHR mindössze 8 pont lemaradásban van, korábban ez a szám volt 50 körüli is. Jól látható, hogy a top 3 kicsit elszakadt a többi csapattól, ugyanis a negyedik helyen lévő Genesis Gaming és a bronz pozíciót jelenleg elfoglaló Team Strigula között 45 pontos különbség figyelhető meg, amit bizony csak akkor lehet behozni egy forduló alatt, ha a TS nem csinál semmit, a GG pedig dominálja a meccsnapot. Viszont rögtön a GG után újabb szakadék következik, 159 ponton áll az ötödik helyen a Duranda, akik hatalmasat játszottak a múlt heti zárt fordulóban.

Itt meglehetősen közel vannak egymáshoz a squadok, ha a Feed The Beast tudja hozni újra azt az agresszív formáját, amit a 10. fordulóban is produkált, akkor simán átvehetik a Duranda helyét, de a KmK_eSport is pályázhat erre a címre, a maguk 151 pontját ugyanis ők úgy gyűjtötték össze, hogy a szezon első harmadában nem is szerepeltek a kupasorozaton. A 10. és 15. hely között ismét nagy verseny figyelhető meg, 1-2 pont választja el egymástól a csapatokat, itt még biztos, hogy hatalmas küzdelmek lesznek. A legérdekesebb rész viszont itt jön; a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság PUBG döntőjébe a legjobban teljesítő 16 csapat juthat be, a 16. helyen álló Albanian Bakery alatt pedig komolyan rezeg a léc. Több mint valószínű, hogy a jelenlegi pozíciójukat el fogják veszíteni, ők ugyanis nem jutottak be a 11. zárt fordulóba, ellenben a tőlük 2 pont lemaradásban lévő LvLUp Esporttal, akiknek most minden lehetősége megvan bekerülni a legjobb 16-ba. A 11. zárt forduló résztvevői a következő csapatok:

Ami a számokat illeti, a legstabilabb helye a top 8 csapatnak van, a Nice Gaming 149 ponton áll, és a 11. fordulóban is részt vesznek. Még ha nem is muzsikálnak túl jól, illetve a 12. fordulóba nem jutnak be, őket talán már akkor sem robbantja ki senki a top 16-ból. Ez alapján így fest a biztosan bejutó csapatok listája:

  • Budapest Five
  • iPonTHR
  • Team Strigula
  • Genesis Gaming
  • Duranda
  • Feed The Beast
  • KmK_eSport
  • Nice Gaming

A mezőny második fele még változhat, a 16. pozícióért óriási harcok lesznek, a Volgare az osztott 12. helyen pedig aggódhat, ők ugyanis a 11. fordulóba nem jutottak be. Ez alapján a még kérdéses csapatok listája a következő:

  • OwlNation
  • Parrots
  • ShadowZ
  • Volgare
  • Pizza Monkey
  • iNcentive
  • Kecske Kommandó
  • Albanian Bakery
  • WhiteHounds e-Sports
  • LvLUp Esport
  • UG_Rainbow Bunchie Riders

Több csapatot soroltunk fel, mint 8, hiszen jövőhéten lesz még egy forduló, amin részt vehetnek azok a squadok is, akik most nincsenek itt. A WhiteHounds e-Sports-nak és a Rainbow Bunchie Riders-nek komoly hátrányt kell majd ledolgoznia, ha esetleg részt tudnak venni a 12. zárt fordulón, az esélyük viszont a 16. hely megszerzésére nem lehetetlen.

Ne feledjétek, most vasárnap még bárki megméretheti magát a K&H MNEB utolsó nyílt selejtezőjén, aki megfelel a szabályzatban foglaltaknak. Teljesen új csapatként a döntőbe jutás sajnos már esélytelen, a 60 ezer Ft-os motivációs díjazásért viszont még érdemes harcba szállni. Nevezni ITT tudtok!

A K&H MNEB PUBG 11. zárt fordulója június 5-én, pénteken kerül megrendezésre, az adást az Esport2TV-n tudjátok követni!

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!