Továbbra is áll a bál a két legnagyobb brazil csapat között, a Furia edzője élőben mesélt az esetről

Kíváncsian várjuk a két csapat következő összecsapását.

Tegnap számoltunk be nektek a BLAST Premier Spring meglehetősen furcsára sikeredett brazil rangadójáról. Igazából senki sem értette, hogy FalleNék miért kapták fel ennyire a vizet, de most talán tisztul valamelyest a kép. Nicholas "guerri" Nogueira, a Furia edzője élőben mesélte el a sztorit, annak minden részletével együtt. Ezek alapján pedig sokak szerint az MiBR egyetlen gondja az egójuk volt.

Elejétől a végéig elmeséli az ügyet az ő szemszögéből, kezdve onnan, hogy az MiBR már a meccs előtt is tapasztalt internetproblémákat, de letesztelték még egyszer a szervert amin játszaniuk kellett és úgy döntöttek, hogy kezdődhet a meccset.

Ahogy azt eddig is tudni véltük, a legnagyobb problémák Inferno 25. körében, 12-12-es állásnál kezdődtek. Guerri szerint megkezdődött a kör, a Furia játékosai nem tapasztaltak semmi hibásat, arT 1:29-nél lőtte le fert, ami után FalleN még visszavonult banánban, tehát jelét sem adták annak, hogy gondjuk lenne. 1:24-nél jött az "NL", a "not live" vagyis a nem élő jelzés a chatre TACO-tól, ekkor az MiBR jócskán hátrányban volt a létszámot és a Furia pálya fölötti irányítását tekintve is.
Állítása szerint kNgV volt az első aki veszekedésbe kezdett a chaten, ő pedig arra intette a játékosait, hogy ne is figyeljenek rá, ne válaszoljanak neki. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, technikai időkérés, az adminok pedig nekiálltak átnézni az esetet, hogy vajon jogos-e az MiBR követelése a kör újrajátszásával kapcsolatban. Arra jutottak, hogy nem, mivel fer kifagyása előtt már történt sebzésosztás a körben.

Ezek után került csak elő FalleN Twitteren megosztott videója, ezek után kezdte el fer is szidalmazni a Furia játékosait. Guerri pedig azt is kifogásolta, hogy FalleN miért csak a döntés után jött elő a videóval, ráadásul miért csak Twitteren? Elküldhette volna az adminoknak is. 
Guerri és rengeteg néző, szurkoló szerint is szabályosan és a fair play szellemében jártak el a Furia játékosai, az MiBR pedig egyszerűen gyerekesen viselkedett. Edzőjük azt is kiemelte, hogy a Furia játékosai sokkal fiatalabbak és mindannyian felnéznek FalleNékre, tisztelik az MiBR veteránjait, de ez a viselkedés még őket is megdöbbentette.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!