Folyamatosan bővül a hazai e-sport: 540 ezer főre tehető a magyar közösség

Folyamatosan bővül a hazai e-sport: 540 ezer főre tehető a magyar közösség

Jelentős összegeket költenek a gamerek a videójátékokra, valamint az ahhoz kapcsolódó termékekre és eszközökre.

Az e-sport iparág évről évre növekszik Magyarországon, 2020-ban 540 ezer fő az e-sport közösség bázisa, melynek piaca közel 42 milliárd forintos forgalmat generál. A sport területhez való kapcsolódás is erősödik, egyre nagyobb az igény a sportklubok csatlakozására - derült ki az eNET, az Esport1 és az Esportmilla immár negyedik alkalommal elkészített, közös e-sport kutatásából.

Jelenleg a felnőtt lakosság 61%-a, összesen mintegy 3,8 millió fő játszik videójátékokat idehaza. 2020-ra 540 ezer főre nőtt azon játékosok száma, akik e-sport játékokkal játszanak, maguk is versenyzők, vagy részt vettek már offline e-sport rendezvényen Magyarországon. Ez a szám 28%-os növekedés a korábbi évekhez képest. Hétközben a hardcore gamerek átlagosan 3 és fél órát töltenek játékkal, míg hétvégén akár 6 óránál többet is játszanak.

42 milliárd forint a hazai e-sport forgalom

Az e-sporthoz köthetően 42 milliárd forintot költöttek az emberek az elmúlt évben. Az e-sport ágazat forgalmának összesítésében a következő területek szerepelnek: a videojáték vásárlásra fordított összeg (10,5 milliárd forint), a játékokhoz kötődő hardver és periféria vásárlás (23,2 milliárd forint), a játékban való költés (6,5 milliárd forint) és a játékokhoz kapcsolódó vásárlások, mint például ajándéktárgyak, logózott termékek forgalma (1,6 milliárd forint). 

A platformok eloszlása szerint PC-n a játékosok 84%-a, laptopon 27%, okostelefonon 24%, míg konzolon 20%-a szokott játszani. A versenyszerű videojátékos tartalmak köre tovább bővült: e-sport mérkőzések, vlogok, játékmenet videók, legszebb pillanatok, oktatóvideók egyaránt vonzzák a játékosokat, ezek közül az e-sport mérkőzések a legnépszerűbbek, a játékosok 75%-a szokott nézni ilyen tartalmakat.

A legnépszerűbb játékok továbbra is a League of Legends és a CS:GO. Előbbivel a játékosok kétharmada, utóbbival felük játszik rendszeresen. A harmadik helyen kezd hozzájuk felzárkózni a  PUBG, aminek a megjelenésétől számított 4 év alatt sikerült leköröznie a Rainbow Six Siege-t és a Hearthstone-t

Az e-sport és a sport megférnek egymás mellett

Az e-sportban érintettek 75%-a szokott sportolni szabadidejében. Állóképességi sportokat (futás, úszás stb.) 45%-uk űz, 35%-uk jár edzőterembe, 30%-uk pedig focizik. A sportklubok szerepe is nőhet, ugyanis a jelenleg is e-sport versenyzők, valamint az e-sport versenyzőnek készülők 63%-a szívesen csatlakozna egy sportklub e-sport szakosztályához, 29%-uk még bizonytalan, de nem zárkózik el előle, ami azt mutatja, hogy jelentős igény van a tradicionális sportszervezetek jelenlétére is.

Röviden a felmérés hátteréről: Az eNET 2017 fő, 16 éves vagy annál idősebb gamer bevonásával, 2020 februárjában végezte a kutatást. A kérdőív az Esport1.hu közreműködésével, a közösségi médiában, valamint játékos és szervezeti oldalakon került megosztásra.

A kutatásról készült infografikát az alábbiakban tekintheted meg!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Galéria

Kövess Minket!



Te melyik e-sport videójátékkal játszol leggyakrabban?

  • 30 %
  • 36 %
  • 2 %
  • 6 %
  • 8 %
  • 11 %
  • 8 %
  • 0 %