Új lebonyolítással indul el a PL, és magyarul is végig követhető lesz

Új lebonyolítással indul el a PL, és magyarul is végig követhető lesz

Egy hosszú útra indulnak a világ legjobbjai, és a szezon végén a bajnok nagyot szakít, és ezt a küzdelmet most magyarul is végignézhettek.

Miután véget ért az előző, hosszú Rainbow Six: Siege Pro League, a versenyszféra alighanem örökre megváltozott. Nem csak a járvány szólt bele a küzdelembe, de a PL is új rendszerben folytatódik. Ez az első a játék fennállása óta, hogy ilyen alaposan megváltoztatták a szabályokat. Mostanra már tíz együttes szerzett jogot az elitben, hogy az álmaikért küzdjenek meg. A liga egy globális ranglistának is a része lesz, és az első 8 helyezett pontokat kap a helyezése alapján. Először is az első négy csapat a szezon végén jogot szerez az Eu döntőre, valamint a Six Majorre is kvalifikálja magát. Az utolsó kettő viszont kiesik a Challenger Leaguebe, azonban az utolsó előttinek lesz esélye egy osztályozóban bebiztosítani a helyét a következő szezonra is a legjobbak között. Összességében viszont minden résztvevő azért küzd majd, hogy elegendő pontot gyűjtsenek, amivel meghívót kapnak a Six Invitational.

Hol lehet nézni?

A legörömtelibb hír, hogy teljeskörű magyar közvetítés lesz a megújult European Leagueről, és a következő hetekben minden - június 22-én kezdődik - hétfőn és szerdán 18 órától a világ legjobbjainak küzdelmeit lehet megtekinteni a Rainbow6hu Twitch csatornán.

Résztvevő csapatok:

  • G2 Esports
  • Rogue
  • Team Empire
  • Team Vitality
  • BDS Esport
  • Natus Vincere
  • Team Secret
  • Virtus.pro
  • Chaos Esports Club
  • Tempra Esports

Az első nap menetrendje:


Az első játéknapot június 22-én 18 órától lehet látni

Nyeremény

A 2020-as európai verseny díjazása a közvetkezőképpen alakul:

  • European League alapszakasz 1 & 2: €50,000 egyenként
  • European Final: €100,000

Map pool

Egyetlen pályát távolítottak el az előző kiíráshoz képest, így Border helyett az átalakított Oregonnal találkozhat majd a közönség.

Operátorok

Iana and Oryx végre letöltötte a 3 hónapos "eltiltását", és a következő szezonban már pickelhető mindkettő karakter.

Skin szabályok

A következő skineket és kiegészítőket használhatják csak a csapatoknak az EL-ben:

  • Pilot Program 1&2 team skins
  • Pro League Gold sets
  • Default skins
  • Minden a jövőben érkező e-sport skin, ami a Phase 3 részeként kerül a játékba.

Minden további uniformis vagy kiegészítő tiltva van a szezon alatt, viszont fegyverekre bármilyen festést rá lehet rakni, és ez a chibykre is igaz.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!