A teszt szerverre befutó patch a két új operátort és Hibanát nerfelte

Ugyan csak a teszt szerveren történt, de már megint Melusi látta kárát az új frissítésnek.

A Steel Wave Operation két újabb különleges operátort hozott magával, és ebből az egyiket már másodjára buherálták meg. A teszt szerverre most kiadtak egy updatet, melyben Melusit nerfelték egy kicsit, de ez már nem az első eset. Viszont ez a jövőben még változhat ugye, szóval itt most a legfőbb dolog az az, hogy a játékosok kipróbálják az átalakításokat. De nem csak őt érte el a fejlesztők nerf kalapácsa. Az alábbi módosításokat hajtották végre:

Melusi

  • Csökkentették 33 százalékkal a zónát, melyben a kütyü hatással van az ellenféllel (A hatótávolsága 6 méter helyett 4 méter lett, míg a lassítás 3 helyett 2 méterről hat csak)
  • POV módban halkabb lett a Banshee effektje

Ace & Hibana

  • Hibana X-Kairos és Ace SELMA tölteteiből származó robbanás már nem megy át a megerősített falakon, így nem pusztítja el a másik oldalon lévő gadgeteket.

Emellett némi fixálást is végrehajtottak:

Bug Fix - Gameplay

  • FIXED - A K1A újratöltési animációja minden alkalommal alap helyzetbe áll, ha megszakítja valaki a teljes újratöltést
  • FIXED - A fegyverekhez való sightok különbözőképpen remeghetnek ADS közben az Anti-Aliasing beállításától, az optika típusától és a kamera irányától függően

Operátor

  • FIXED - Melusi Banshee eszközének a hitboxa nagyobb volt, mint maga a model
  • FIXED - A Yokai drón néha megjelent a tetőn vagy a második emeleti padlón, ha túl vékony plafonra csatlakoztatták

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!