Ekkora csata még nem volt az első helyért az MNASZ-HUNESZ OAB alapszakaszában

Ekkora csata még nem volt az első helyért az MNASZ-HUNESZ OAB alapszakaszában

Négyen is harcban voltak szinte végig az első helyért az MNASZ-HUNESZ OAB ötödik futamán.

Az MNASZ – HUNESZ E-sport Országos GTSport Autószimulátor Bajnokság alapszakaszának ötödik futamán eddig nem látott küzdelem zajlott a dobogós helyekért. Az élrel induló Stig egy ideig remekül tartott magát, viszont a második körben az egyik kanyarban elvesztette a kontrollt az autója felett és kicsúszott, így visszaesett egészen a 13. helyig. Ezt követően összeállt 4 pilóta és tulajdonképpen nagyon sokáig vonatoztak az élen. Az IGTSH-ból Reechey, Riba, mozzssiiő és ROH_Benito elképesztő csatát folytatott, igazából egészen majdnem a verseny végéig. Benito az ötödik helyről lépett előrébb, és addig-addig helyezkedett, míg támadó pozícióba nem került, majd mindet meg is tett az előzés érdekében. A 6. körben aztán nagy nehezen, de átrágta magát mindhárom előtte lévő vetélytárson, aztán viszont hibázott egyet, és a kicsúszást követően újra visszaesett a negyedik helyre. Ezek után már nem igazán tudta ledolgozni a körülbelüli másfél másodperces hátrányát. Előtte viszont továbbra is ádáz csata bontakozott ki, amelyből végül Reechey jött ki a legjobban, miután a hibázást követően észrevette a lehetőséget és nem csak Benito mellett húzott el, hanem Ribát is maga mögé utasította. Ezek után magabiztosan vezetett végig az első helyen, melyet már nem is tudtak elvenni tőle. A második helyért szinte végig ment a kakaskodás Riba és mozzssi között, míg végül ebben a sorrendben intették le őket a célegyenesben.

Stig eközben egészen az ötödik helyig jött fel, viszont utána már akkora volt a különbség, hogy nem tudott előrébb lépni. Mögötte McGee és HUNBigDave csatázott körökön keresztül, és bár úgy tűnt Dave a gyorsabb, és bár a 10. kör környékén elé is tudott kerülni, végül McGee nem hagyta magát és visszaszerezte a pozícióját, majd ügyes védekezéssel maga mögött tartotta ellenfelét. Igazából az egész mezőnyben zajlottak a küzdelmek, HegedusG, Zzoli és VtsViktor is egy érdekes triót alkotott, bár itt leginkább csak az egymás mögötti vonatozás alakult ki. A Circuit Circuit de Sainte-Croix B az egyik legjobb versenyt hozta a magyar GTS történetében, és a 7 kilométernél is hosszabb pályán mindenki kitett magáért. A végeredmény az alábbiak szerint alakult:

A további részleteket, és a következő futam előtti selejtező információit megtudhatjátok a GTSH-Rank oldalán, a pontverseny állását pedig a hivatalos weboldalon követhetitek figyelemmel.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!