Indul az utolsó időmérő, amivel az elődöntőbe lehet kerülni az MNASZ-HUNESZ OAB-en

Japánba látogat a virtuális mezőny, legalábbis az időmérő erejéig, itt kell megfutnia a leggyorsabb körét annak, aki a legjobb 20-ba szeretne bekerülni.

Egyetlen lehetősége maradt a magyar játékosoknak, hogy bekerüljenek az MNASZ-HUNESZ E-sport Országos GTSport Autószimulátor Bajnokság elődöntőjébe, de előtte még a hétfőtől-péntekig tartó kvalifikáción kell bejutniuk a legjobb 20-ba. A megváltozott időmérős rendszernek köszönhetően már 20 versenyzőnek lesz lehetősége, hogy pénteken a selejtező lezárását követően egy újabb megmérettetésen bemutassa tehetségét, és így alakul majd ki a vasárnapi futamra a 14 fős mezőny. Itt még bőven lehet annyi pontot gyűjteni, amivel bárki bekerülhet a legjobb 28-ba. Nekik lesz joguk arra, hogy elindulhassanak az elődöntőbe, de előtte még egy japán pályán kell megfutniuk a 20 leggyorsabb kör egyikét. A július 6-10. között zajló kvalifikáción az indulóknak a Fuji Speedway GT pályán kell hibátlanul autózniuk, majd vasárnap már talán egy fokkal ismerősebb helyen folyik majd a küzdelem. Itt leginkább tesztelni szoktak a csapatok, de azért az F1-ben is ismert pályáról van szó. Nem hosszú, hiszen mindössze 4.57 kilométer, ennek ellenére 12 kanyar található rajta, ráadásul a harmadik szektor egy igen technikás vonalvezetésű szakasz, így itt nagyon sokat lehet nyerni, de akár bukni is, ha nem sikerül megtalálnia a valakinek a megfelelő beállításokat.

A mezőny ugyanis a virtuális Autodromo Nazionale Monza pályára utazik. A Formula 1 rajongóknak aligha kell bemutatni ezt a helyszínt, de azért néhány tudnivaló róla:

"Az 5 kilométer hosszú versenypályán, a Monzai Királyi Parkban, Milánótól északkeletre 1922. szeptember 3-án rendezték meg a nyitóversenyt. A versenypályán autó és motorversenyeket rendeznek. 1950 óta rendezik meg itt mindössze egyetlen éves megszakítással a Formula–1 olasz nagydíjat. 1980-ban a pálya átépítése miatt az olasz nagydíjat egy évre az imolai Autodromo Enzo e Dino Ferrari versenypályára helyezték át."

A pálya az 1922-es megépülését követően nem kevésszer változott meg, 1935-ben például 3 híres sikánt is megalkottak, viszont ezeket azt 1970-es évekig mellőzték. Mivel elég nagy átlagsebességet érhetnek el itt a pilóták, ezért különösen veszélyesnek számít az olasz helyszín, de szerencsére virtuálisan nem kell tartaniuk semmiféle ilyesmitől a játékosoknak. Ennek ellenére, aki igazán gyors kört akar futni minden egyes másodpercben koncentrálnia kell, hiszen hiába számít a sebesség, egy kisebb hiba is tizedeket jelenthet a kör végére.

A GTSH-Rank oldalán minden fontos információt megtaláltok az elmúlt versenyekről és a jelenlegi időmérő állásáról. A hétvégi futamon vasárnap 17 órától lehet élőben követni az esport3tv-n vagy az Esport1 Facebook oldalán.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!