Nem sikerült a döntőzés a need more DM-nek, de így sem távoztak üres kézzel

Nem sikerült a döntőzés a need more DM-nek, de így sem távoztak üres kézzel

A Rise of Titans utolsó mérkőzései komoly kihívásokat tartogattak a magyar VALORANT csapatnak.

Ahogy haladunk előre az időben, egyre több VALORANT verseny kerül megrendezésre, a mostani időszakban pedig az egyik kiemelkedő volt ezek közül a Rise of Titans eseménye. Egyrészt az esemény összdíjazása 2000 dollár volt, másrészt egy magyar csapat, a need more DM (Tigene, bzt, Barcode, FoDa, szarvasmarha) remekül helytállt, a kvalifikációs tornáról veretlenül jutottak be a main eventre, ahol már egészen az elődöntőig lőtték magukat.

A soron következő mérkőzésüket hétfőn játszották, a Mattistack csapata várt rájuk, ám őket 2-0-val kiejtették az eseményről. A kihívás a következő fordulóban érkezett, mely már a döntőbe jutásért zajlott. A StartedFromCS az első térképet 13-11 arányban megnyerte, Spliten viszont szépítettek a magyar srácok, 13-4-gyel mondhatni sima győzelmet szereztek, a harmadik, mindent eldöntő térképen viszont ismét a StartedFromCS javára billent a mérleg.

Így a magyar csapat végül a 3-4. helyen végzett, ami összesen 200 dolláros nyereményt jelent. Viszont ennél is fontosabb, hogy a VALORANT caster, Ryan Európa top 10 csapatába sorolta a need more DM-et.

Ezenfelül bzt is bekerült a Rise of Titans esemény legjobban teljesítő 10 játékosa közé.

Ezúton is gratulálunk a srácoknak, sok ilyen sikert még!

Ha szeretnétek megnézni egy összeállítást a need more DM meccseiről a StartedFromCS ellen, akkor vessetek egy pillantást a Nice Gaming FPS Central videójára.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések