Hivatalos Twitch bővítményt kapott a Rainbow Six: Siege

Hivatalos Twitch bővítményt kapott a Rainbow Six: Siege

A Ubisoft most a streamerekre is odafigyelt, és meglepte őket a nézőik nagy örömére egy Twitch kiegészítő applikációval, mely segíti a szórakoztatást.

A kiadó is pontosan tudja, hogy az interakció a streamer és a rajongói között nagyon fontos tényező. Éppen ezért az ő elmondásuk szerint a szívüket is beleadták, hogy ezt az élményt fokozni tudják, így elkészítettek egy hivatalos R6S add-ont. Ezzel a tartalomgyártóknak több lehetőségük lesz együttműködni a közösségeikkel. A bővítmény külön panelt kínál a játékon belüli fő statisztikák megjelenítéséhez, valamint kapott egy szavazórendszert is, így kihívások elé lehet állítani a nézőket is. Még egy fontos dolgot kínál majd ez a kiegészítő, ugyanis az R6S újdonságai, frissítései és hírei is olvasható lesz szinte azonnal ezen a felületen.

Ez a bővítmény már telepíthető, bárki számára, méghozzá ingyenesen, és ezt az alábbi listában lehet megtalálni.

Ezen kívül egy Streamer csomagot is közzétettek, melyben egy csomó overlay, háttér, emote, és animáció található, és akit érdekel, az ITT töltheti le.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések