Óriási bugot fedeztek fel a Phoenix játékosok

Óriási bugot fedeztek fel a Phoenix játékosok

Valószínűleg napokon belül javítják majd ezt a hibát.

Rögtön az elején le kell szögeznünk, hogy nem valószínű, hogy ezt a bugot sokáig tudjuk majd használni, de amíg van, addig akár meccseket is eldönthet. Nem kell hozzá más csak a Spike, Phoenix ultija és a világ legszerencsésebb időzítése.

Azt még a tutorial is elmagyarázza a játék első elindításakor, hogy a bombát, a VALORANT esetében a Spike-ot csakis a lerakók kijelölt helyén lehet élesíteni. Így is többféle pozícióból választhatunk, amik mind más védekező stratégiát igényelhetnek, kivéve ha Phoenix vagy.

Phoenix ultija ugyanis mindent megváltoztat a Spike élesítésével kapcsolatban. Igazi "game breaker" hibát tudunk vele előidézni, ha használjuk az ultit a pálya gyakorlatilag bármelyik részén, majd a megfelelő időpontban, az ulti tartalmának utolsó másodperceiben kezdjük el élesíteni a Spike-ot. Az ulti lejár, visszateleportálunk arra a helyre, ahol aktiváltuk azt és velünk együtt visszateleportálódik a már csipogó Spike is. Ezzel a lerakókon kívül is élesíthetjük a VALORANT bombáját.

Nagy mázli kell hozzá, hogy sikerüljön, hiszen a másodperc töredékének pontos eltalálásán múlik minden, de nem lehetetlen összehozni. Split A lerakójának heaven részében csipogó Spike-ra pedig alig számítanak majd ellenfeleink.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések