A NiP ex-irányítója a a North csapatában folytathatja karrierjét

A NiP ex-irányítója a a North csapatában folytathatja karrierjét

Svéd irányítót kapna a dán csapat?

A NiP nemsokára megkezdni nyitómeccsét az ESL One: Köln CS:GO versenyén, ám ahogy már a cs_summit 6. felvonásán, úgy itt is hampus irányítja majd a svédeket. A csapat korábbi irányítója, LEkr0 az ESL One: Road to Rio után került kispadra.

Többen furcsállták a döntést akkor, hiszen bár a NiP játéka láthatóan hibás volt több pályán is, nem feltétlen az IGL-t kellett volna azonnal elküldeni. Lekr0 azóta sem talált új otthonra, de ha minden igaz, akkor már nem kell sokáig várnunk, hogy újra versenyen lássuk.

Korábban szóba hozták már őt a MAD Lions csapatával is, azok a tárgyalások kudarcba fulladtak, nem úgy a North-tal. A HLTV forrásai szerint a dán csapat megegyezett a NiP-pel Lekr0 kivásárlásáról, napokon belül hivatalosan is bejelentik az átigazolást. A North-nál Kjaerby távozása után üresedett meg egy szék, azt foglalhatja majd el Lekr0, ám azt még nem tudjuk, hogy egyben az irányítást is átveszi vagy azok a feladatok továbbra is MSL vállát nyomják majd.

A HLTV információ szerint a debütálásra sem kell sokat várnunk, a jövőheti Nine to Five kupán már a következő felállással játszhat a North:

  • Philip "aizy" Aistrup
  • Nicklas "gade" Gade
  • René "cajunb" Borg
  • Mathias "MSL" Lauridsen
  • Jonas "Lekr0" Olofsson
  • Jimmy "Jumpy" Berndtsson (edző)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!