Ilyen az, amikor véletlenül egy Major győztes svéd legendával dob össze a játék

Ilyen az, amikor véletlenül egy Major győztes svéd legendával dob össze a játék

Nem minden nap játszhat az ember f0resttel, de kis szerencsével akár még vele is összedobhat a játék.

Finoman szólva sem úgy megy a Dignitas szekere, ahogy azt a játékosok és a szurkolók tervezték, nemrég friberg is elmondta egy interjúban, hogy mennyire csalódott. A svéd legendákat tömörítő csapat most két kisebb versenyen vehet részt, de persze közben f0restnek például belefér egy kis streamelés is.

Rendszeresen követhetjük a svéd játékost Twitchen, immár hónapok óta aktívan streamel. Így volt ez a minap is, amikor játszott pár Wingman meccset, persze ismeretlen játékosokkal. Egészen remek hangulatban nyerték meg az egyik Vertigot, főleg miután társa rájött, hogy f0resttel játszik.

Kell az angoltudás, de mindenképpen érdemes megnézni a meccsről készült videót. Ennyit számít a jó hangulat, a rendes csapattárs, aki még a nem túl rózsás kedvében lévő és egyébként Vertigot kifejezetten utáló játékost is fel tudta vidítani. 2-6-ról könnyedén fordították meg a meccset, amit végül 9-6-ra nyertek meg, ráadásul emberünk életre szóló élménnyel is gazdagodott.

A Dignitas ma délután az Eden Arena Malta Vibes hatodik hetében játszik, a hétvégén pedig FunSpark ULTI 2020 európai selejtezőjében bizonyíthatnak. Ahogy korábban friberg is elmondta, részt vesznek most néhány kisebb versenyen, hogy aztán maximális önbizalommal lőhessél be magukat újra a legjobbak közé.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések