250 ezer dollárba került a Cloud9-nak, de megvan az első játékosuk, ráadásul nem is akárki!

250 ezer dollárba került a Cloud9-nak, de megvan az első játékosuk, ráadásul nem is akárki!

Már meg is van az új Cloud9 irányítója.

Enyhén ellentmondásos információk érkeztek a napokban a Cloud9 felől. Először azt lehetett hallani, hogy a mostani csapatból egyedül az irányítót, JT-t tartják  és köré építenek egy új ötöst. Ezért is voltak furcsák az ALEXet érintő pletykák.

Hiszen miért is akarna a Cloud9 két irányítót? Úgy néz ki, hogy erről szó sincs. JT-vel nem számol HenryG és kassad, az új csapat két alappillére, helyette egy sokkal nevesebb irányítót szereztek meg. A pletykáknak igaznak bizonyultak, ALEX a Cloud9-ba igazolt!

HenryG megközelítése szerint, nem lesznek titok az új csapat körül, minden információ publikus lesz, köztük a fizetések, kivásárlások összege is. Innen tudjuk, hogy ALEX megszerzése 250 ezer dollárjába került a Cloud9-nak, de a három éves szerződés teljes értéke több, mint 1,6 millió dollár.

"A Vitalityben mindig azt kaptuk meg, hogy csak ZywOo kimagasló eredményei miatt vagyunk sikeresek. Ez most egy igaza teszt lesz számomra, amiből kiderül majd, hogy a világ legjobb játékosa nélkül is sikeresek tudunk-e lenni. (...) Az én személyes célom, amiről úgy gondolom, hogy el is érhető, hogy Majort nyerjünk még a francia csapatok előtt." - mondta ALEX az átigazolását követően.

Ezzel ALEX az új C9 első játékosa, de reméljük hamarosan a többieket is megismerjük majd. Nem lennénk meglepődve, ha GuardiaN pár napos nyilatkozata sem a véletlen műve lenne és a szlovák játékos lenne a Cloud9 mesterlövésze.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések