Az Illés Akadémia Spirit bejutott a nemzetközi ESA őszi bajnokságába!

Az Illés Akadémia Spirit bejutott a nemzetközi ESA őszi bajnokságába!

A K&H MNEB egyik oszlopos tagja, az IAS most nemzetközi porondon is bizonyítani akar, és az új csapattal az első akadályt már sikerrel vették.

A ESA Rainbow Six Siege ligája egy régebben futó sorozatot takar magában, és az őszi versenyre hat együttes kvalifikálta magát. Már, ami a keleti régiót illeti, hiszen ezen kívűl még további régióban is elindítják a bajnokságot. Hazánknak azonban az előbbi érdekes, hiszen az Illés Akadémia Spiritnek sikerült bejutnia a főcsoportba, miután sikerrel teljesítették a selejtezőt. A nyugati főcsoportban pedig mindenképp érdemes megemlíteni a MACKO gárdáját, melynek SirBoss is a tagja, tehát kijelenthető, hogy komoly kis hatos jött ott is össze.

Az IAS egyébként a kvalifikációban a felsőágon szépen menetelt, de az elődöntőben kikaptak, azonban az alsó-ágon még nem volt minden remény elveszve számukra. Az alábbi eredményeket érték el:

  • 7:3 PROXIMINITY
  • 7:0 7 Blades
  • 5:7 Jaegers Esports Academy
  • 7:4 V1CTORY Esports Academy

Az utolsó körben ugyan vereséget szenvedtek, de az alsó-ágon maradt még egy esélyük, amivel tudtak élni, és legyőzték a V1CTORY ötösét egy kemény csatában. A Jaegers elleni nagyon szoros összecsapás szintén jó erőfelmérő volt, hogy hányadán is áll a magyar ötös, hiszen, mint kiderült a csoportmérkőzések során visszavághatnak majd nekik. A magyar együttesről egyelőre csak annyit tudni, hogy a K&H MNEB-en már látott két nagyon tehetséges játékos, ChiBy es Riizy biztosan a keret tagja, a többiekről viszont a legelső ligameccsen hullik le a lepel. Az Illés Akadémia Spirit először október 10-én, szombaton lép pályára a For The Win ellen, melyet Twitchen lehet majd követni.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!