Az utolsó pillanatban esett el a Chaos az IEM New York rájátszásától

Az utolsó pillanatban esett el a Chaos az IEM New York rájátszásától

Ma veszi kezdetét a rájátszás, ami egyben a 100 Thieves utolsó meccseit is jelenti.

Ahogy arra számítani lehetett, tényleg az utolsó csoportkörös meccs döntötte el a B csoport sorrendjét. A Team One 2-1-re nyert a Chaos ellen, miközben a Liquid és a 100 Thieves is nyerte a saját mérkőzését, így végül a Chaos húzta a rövidebbet és a Team One csapata jutott tovább.

Ma pedig már kezdetét is veszi a rájátszás, amit persze változatlan módon élőben követhettek majd, változatlan időpontban, de ezúttal egy másik csatornán. Az esport1tv csatornára a ma induló DreamHack Open Fall került, így ott délután 1 órától az EU csapatok utolsó RMR versenyét követhetitek. 

Eközben az IEM New York NA rájátszása az esport2tv-n lesz látható, ugyanúgy a már ismert kommentátorokkal és ugyanúgy az amerikai CS:GO legjobb csapataival. A tét nem kicsi számukra sem, hiszen bár az összdíjazás "csak" 60 ezer dollár, az RMR pontok kincset, pontosabban Majort érhetnek. A 100 Thieves kivonulásával pedig megüresedett egy hely, tehát még inkább hajtania kell a csapatoknak, hiszen most van a legnagyobb esélyük arra, hogy belépőt kapjanak 2021 első Major tornájára.

az NA csapatok RMR táblája

Az IEM New York mai közvetítésének menetrendje:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!