A harmadik futamon Kínában bizonyíthatott a mezőny, és egy remek időmérő után Bereznay Dani végül a második helyen ért célba, amivel összetettben is bebiztosította a helyét a harmadik helyen.
Elstartolt az F1 Esports Pro Series idei szezonja és úgy tűnik, hogy Bereznay Dani jól döntött, hogy a Mercedestől az Alfa Romeohoz szerződött. Nagyon egyben van a csapat, hiszen nem csak ő teljesít kíválóan, de csapattársa Jarno Opmeer is élete formájában van.
Október 14-én két futamot rendeztek a 2020-as bajnokságban, ahol Dani előbb a második, majd a 15. helyet szerezte meg.
A harmadik nagydíjat már 15-én tartották, méghozzá a virtuális Kínában. Itt az időmérőn sikerült Daninak egy második helyet összekormányoznia, de már az első kanyarban sikerült átvennie a vezetést. A 20 körös versenynek a 6. körében viszont már kiállt kereket cserélni, így ideiglenesen át kellett adnia a vezető pozícióját. A boxtaktikát figyelembe véve viszont Marcel Kiefernek sikerült őt megelőznie, és bár a mezőny nagy része csak a 10-15. kör között hajtotta végre kerékcserét, így sokáig forgalomban kellett autózni az élbolynak is. Miután helyre állt a rend, nem csak a fél másodperccel előtte haladó Kieferre kellett összpontosítania, hiszen mögötte Frederik Rasmussen és csapattársa, Opmeer is lesben állva várták a lehetőséget az előzésre. Opmeer meg is előzte a Red Bullos Rasmussent, és aztán pokoli tempót diktálva esett neki a magyar e-sportolónak. A 18. kör végén aztán, a célegyenes ráfordító kanyarban összejött neki az előzés, de a leintés előtt még az első helyet is behúzta.
A futam végeredménye:
Az első eseménysorozatot követően az összetett ranglistán Dani a harmadik helyen áll, méghozzá 32 ponttal lemaradva éllovas csapattársa, Opmeer, és a második helyen tanyázó Kiefer mögött:
Folytatás november 4-én két versennyel, először Hollandiában, majd Kanadában mérhetik újra össze erejüket a virtuális pilóták.
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!