Hirdetés

MacieJay szerint így lehetne kiegyensúlyozni jobban a Deployable Shieldet

Az egyik legnépszerűbb Youtuber, MacieJay elmagyarázta, hogy miként tudná kiegyensúlyozni a Ubisoft a lepakolható pajzsokat.

Hirdetés

MacieJay egy igen meghatározó alakja a Rainbow Six: Siege közösségnek, hiszen évek óta gyárt tartalmat a Ubisoft taktikai lövöldéjéről, és bizony tud egy-két dolgot erről a játékról, így talán érdemes odafigyelni a szavaira. Persze nem kell szentírásként venni, de most egy újabb, igen fontos témát vett elő, melyben többen egyetértettek vele.

A legutóbbi frissítés kapcsán a Deployable Shields-ek keltették fel a figyelmét. Ez az extra felszerelés ugyanis az elmúlt hónapokban igen csak megosztóvá vált, illetve sok beszédtémát is szolgáltat a rajongóknak. Nem olyan rég például már a védők át láthatnak rajta, valamint nehezebb őket elpusztítani is. Egy másik tartalomgyártó például egyenesen a Ubisoftnak üzent, hogy szeretné, ha visszaállítanák olyanra ezeket a pajzsokat, mint amilyenek voltak. MacieJay azonban próbált a fejlődés útján maradni, és azt is hozzátette, hogy a buffok előtt elég használhatatlanok voltak ezek a tárgyak, azonban a módosításokat követően viszont már túlságosan is erősek lettek.

"Én inkább azt szeretném, ha kiegyensúlyoznák őket, mintsem visszaállítsák a korábbi állapotukba. Talán rakhatnának rájuk a Mira canisteréhez hasonló kis palackot, így a vertikális (függőleges - a szerk.) játékkal könnyebben semlegesíeni lehet őket, szóval jó kis counter lenne ez. Sőt, Hibana szintén jó lenne, ha szét tudná őket robbantani. Már csak azért is lenne egy jó és erős megoldás ez, hiszen az Xkairos-ra nem jelent veszélyt az ADS." - fogalmazta meg gondolatait MacieJay.

Arról is ejtett néhány szót, hogy újra át kellene gondolni mely operátorok férhetnek hozzá a telepíthető pajzsokhoz, miután azok megváltoztak és kiderültek az újfajta erősségeik. Ne felejtsük el, sokszor az operátorokat érintő balance változtatásoknak szerves részei, hogy megváltoztatják a felszereléseiket. Lassan tehát akár azon is érdemes lenne elgondolkoznia a fejlesztőknek, hogy kik lehetnek azok, akik könnyebben meg tudják semmisíteni ezeket a Shieldeket, így nem csak még hasznosabbak lennének, de egy jó kis buffot is jelentene ez számukra. Persze ez újabb egyensúlybeli problémákat is a felszínre hozhatna, szóval nem könnyű a kérdés.

Egyelőre nem tudni, hogy a Deployable Shieldeket módosítják-e a jövőben, de mivel egyre többen adnak igazat MacieJaynek, lehetséges, hogy hamarosan finomhangolják majd ezeket a fontos tárgyakat.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
13 db hozzászólás
  • dragonvally0626 1 hónapja
    .
    0 0 Válasz
  • R4z0p 1 hónapja
    Hasznos megoldás lehetne.
    0 0 Válasz
  • Holafejed 1 hónapja
    .
    0 0 Válasz
  • karpizol 1 hónapja
    Okos
    0 0 Válasz
  • Yahoo 1 hónapja
    gg
    0 0 Válasz
  • HNitram 1 hónapja
    gg
    0 0 Válasz
  • KiStAsIdAnI 1 hónapja
    Jó ötlet
    0 0 Válasz
  • Janee 1 hónapja
    azigen
    0 0 Válasz
  • zsola0806 1 hónapja
    gg
    0 0 Válasz
  • Iamfrog554 1 hónapja
    Állítólag jön az r6 game passbe. Esetleg nem tud róla valaki, valamit, hogy ez igaz e?
    0 0 Válasz
  • hooliga 1 hónapja
    ötletnek nem rossz..
    0 0 Válasz
  • Ghostrider 1 hónapja
    gg
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés